Kerülje el a párizsi reptereket!

Vágólapra másolva!
Mindhárom párizsi repülőteret érinti a reptéri dolgozók sztrájkja. Fennakadások várhatók. Azért nem vették fel a munkát, mert befagyasztották fizetéseiket, pedig a párizsi repülőterek igazgatósága nyereséges voltak, és a részvényesek is kaptak osztalékot. 
Vágólapra másolva!

Fennakadások várhatók csütörtök délután és péntek délelőtt a párizsi Roissy Charles-de-Gaulle repülőtéren a dolgozók sztrájkja miatt. A munkabeszüntetés oka, hogy a párizsi repülőterek igazgatósága (ADP) annak ellenére befagyasztotta a fizetéseket, hogy a vállalat nyereséggel zárta a tavalyi évet.

A megmozdulás, amely csütörtök déltől péntek délig tart, mindhárom párizsi repülőteret érinti. A sztrájkban minden dolgozó részt vesz, ezért az a légi közlekedésben is érezteti a hatását.

Pesti gép is késik

Az ADP szerint a Roissy repülőtéren délután késések várhatók. Az Air France légitársaság 12.45-kor Budapestre közlekedő járata például egyórás késéssel indult el. Az Orly termináljain viszont a megmozdulás ellenére menetrendszerűen indulnak és érkeznek a járatok.

A polgári légi közlekedés igazgatósága a nagyobb fennakadások elkerülése érdekében azt kérte a légitársaságoktól, hogy előzetesen töröljék a péntek délelőtti sztrájk idejére a járataik húsz százalékát.

Tűzoltók is sztrájkolnak

A sztrájkoló dolgozók csütörtök délutánra terveznek tiltakozó megmozdulásokat a párizsi repülőterek termináljain. A szakszervezetek által szervezett megmozdulás célja, hogy tiltakozzon az igazgatóság fizetési politikája ellen. Az ADP néhány egyéni fizetésemelést leszámítva 2015-re befagyasztotta a tavaly nyereséges cég dolgozóinak fizetését.

A repülőtéri épületek és leszállópályák biztonságáért felelős tűzoltók is részt vesznek a megmozdulásban, s ez okozza elsősorban a fennakadásokat, miután ők csak a minimális szolgáltatásokat biztosítják a sztrájk idején.

A részvényeseké a nyereség

A párizsi repülőterek vezetősége egy héttel ezelőtt tette közzé a tavalyi pénzügyi eredményeket, amelyek a CGT szakszervezet szerint 358 millió eurós nettó nyereséget mutattak a tavalyi évre.

"A nyereség közel 60 százalékát a részvényesek kapták. Azt szeretnénk, ha a dolgozóknak is jutna valami a jó eredményből" - mondta Fabrice Michaud, a CGT képviseletében. Az igazgatóság jelezte, hogy szerdán találkozót javasolt a szakszervezeteknek, de azok azt elutasították. A vezetőség továbbra is fenntartja az ajánlatát a tárgyalásokra.

A három párizsi repülőtéren, a Roissyn, az Orlyn és a Le Bourget teherszállító gépeket fogadó repülőtéren 9 ezren dolgoznak.