Amerikai tudósok vizsgálják a rejtélyes tejes eső összetételét

Vágólapra másolva!
Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a furcsa, tejfehér színű eső egy fehér porréteget hagyott a gépkocsikon. Azt azonban nem tudják, hogy pontosan miből állt a folyadék, mint ahogy azt sem, hogy mitől vált fehérré egy közönséges zápor.
Vágólapra másolva!

A két vizsgálatokat végző labor tudósai még abban sem értenek egyet, hogy mi okozhat egy ilyen elszíneződést. Az egyik kutatóállomás munkatársai egy japán tűzhányó vulkanikus törmelékeit keresik a mintában, míg a másik csapat szerint a szennyeződés Oregon államból érkezhetett.

Így néztek ki az autók az eső után Forrás: Facebook

Van egy olyan elképzelés is, ami szerint a kosz Nevada államból jöhetett egy hatalmas vihar melléktermékeként. Az eső ideje alatt a Nemzeti Időjárási Szolgálat helyi központja nem észlelt semmi szokatlant, ezért a helybélieknek sincs okuk rögtön a legrosszabbra gondolni – áll a szolgálat közleményében. Hozzáteszik ugyanakkor, hogy „aki aggódik, az inkább ne puszta kézzel kotorja le az autóján található lerakódást, hanem vigye autómosóba a járművét.”