A postást nem kell megcsókolni, elég a levelet

Valentin-napi útmutató pasiknak: Ezek a leggyakoribb hibák, amiket a férfiként elkövethetsz intim
Vágólapra másolva!
Ingyen kézbesíti a szerelmesek ünnepére, Bálint-napra küldött üdvözlőlapokat a holland posta, a levél küldőjének csupán annyi a dolga, hogy jó erős rúzzsal egy nagy csókot nyomjon a kedvesének szóló kártya jobb felső sarkába, a bélyeg helyére.
Vágólapra másolva!

A lényeg az - hívta fel szerdán a figyelmet a posta szóvivője - hogy a február 14-iki ünnep előtt egy nappal, február 13-án, pénteken délután öt óráig adják postára üzenetüket mindazok, akik a csókbélyeges szolgáltatást szeretnék igénybe venni.

Átállítják a szkennereket

Mint a szóvivő elmondta, alkalmazottaik napok óta dolgoznak a postahivatalokban, illetve az elosztó helyeken működő szkennerek átállításán, hogy azok biztonsággal felismerjék a levelek, üdvözlőlapok megfelelő helyein virító csókformájú rúzsnyomot.

A dolgozók tesztelték

"A munka jól halad, dolgozóink saját maguk tesztelik a gépeket. Eddig ötszáz csókkal lebélyegzett levéllel tettünk próbát és egyik gépünk sem vallott kudarcot. Reméljük, hogy semmi fennakadás nem lesz pénteken, illetve szombaton sem, amikor élesben működtetjük a rendszert, és ezzel a gesztussal sikerül örömet szerezünk mindazoknak, akik így szeretnének kedveskedni párjuknak Bálint napon"- tette hozzá.

Forrás: Thinkstock

Nem tudható mennyien fognak élni az új - bár csupán átmeneti - szolgáltatással, a posta számára mindenesetre meglehetősen nagy a kihívás. Évente átlagosan mintegy 500 ezer Bálint napi üdvözlő kártyát adnak postára Hollandiában.