Megint gyilkolt a Boko Haram

Vágólapra másolva!
Megölte a Boko Haram nigériai terrorszervezet a Kamerun területéről elrabolt busz 12 utasát – közölték tanúkra hivatkozó források kedden hajnalban. A nigériai iszlamista szervezet – ami ellen a térség államai nemzetközi hadműveletre készülnek – egyre többször hajt végre támadásokat a szomszédos országokban.
Vágólapra másolva!

A saría, azaz az iszlám jog radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta harcol Nigéria északkeleti részén, és támadásai mindennaposak. A szervezet csak tavaly mintegy tízezer embert gyilkolt meg.

Megtámadják a szervezetet

Nigéria, valamint Csád, Kamerun, Niger és Benin a múlt hét végén megállapodott, hogy 8700 fős közös regionális erőt állít ki a Boko Haram elleni harcra. A nigeri parlament ezt a döntést hétfő este egyhangúlag jóváhagyta. Nigerben az iszlamisták több támadást hajtottak végre, amióta az ország vezetése jelezte, hogy segít a Boko Haram elleni fellépésben.

A Boko Haram évek óta harcol Nigéria északkeleti részén, támadásai mindennaposak Forrás: AFP/Ho

Kamerunban már többször lecsaptak

Kamerunban a terrorszervezet már korábban is többször lecsapott, és támadásainak civil áldozatai is voltak. A vasárnap este elrabolt buszon összesen 20 utas volt. Közülük a 12 férfit megölték, a nyolc nőt viszont szabadon engedték (bár hármukat egészen Nigériáig magukkal hurcolták). Ez az elengedett nőkre hivatkozó sajtójelentésekből derül ki.

Tüntetnek az iszlamisták ellen Kamerunban Forrás: AFP/Reinnier Kaze

Elhalasztották az elnökválasztást

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Nigéria vezetése vasárnap közölte, hogy az iszlamista terrorcsoport elleni fellépés miatt hat héttel elhalasztja a parlamenti és elnökválasztást, így erre március 28-án kerül sor. A kormányzat azt is hangoztatta, hogy az elhalasztott választásokig leszámol a Boko Harammal.

Nemrégiben legalább 70 embert megöltek a Boko Haram nigériai szélsőséges iszlamista szervezet fegyveresei a kameruni–nigériai határon fekvő Fotokolban. Erről bővebben ide kattintva olvashat.