Dróncsapás végzett az Iszlám Állam egyik vezérével

Vágólapra másolva!
Afganisztánban egy pilóta nélküli repülőgépről kilőtt rakéta megölte az Iszlám Állam terrorszervezet egyik helyi főnökét – közölték hétfőn afgán források.
Vágólapra másolva!

Az Iszlám Állam, amely elfoglalta Irak és Szíria területének egyharmadát, kisebb, de növekvő mértékben jelen van Afganisztánban is.

A hétfőn, öt másik emberrel együtt megölt Abdul Rauf molla korábban a tálib mozgalom tagja volt, de átállt a másik szélsőséges iszlamista szervezethez. A déli Hilmend tartományban vesztette életét.

Fogságban is volt

A légi csapást az afgán hírszerzés közleménye szerint afgán erők hajtották végre. Abdul Raufot egy időben a guantánamói különleges börtönben tartották fogságban. Az afganisztáni dzsihádisták körében egy évtizede tevékenykedett aktívan. Az utóbbi időben harcosokat toborzott az Iszlám Állam soraiba Afganisztánban.