A meggyilkolt pilóta nevét írták a bombákra

Vágólapra másolva!
A jordániai légierő „több tucatnyi gépe” mért csapást az Iszlám Állam észak-szíriai állásaira. Ez csak a kezdete volt annak az akciónak, amelyet megtorlásul indítottak pilótájuk brutális meggyilkolása miatt. A végcél: gyökerestől kiirtani az Iszlám Államot.
Vágólapra másolva!

„Maáz, a mártír” – ez a fedőneve a hadjáratnak, amelyet a jordániai légierő indított megtorlásképpen Maáz Kaszaszbe meggyilkolása miatt.

A jordániai televízió tudósításából kiderült, hogy a bombákra a mártírhalált halt pilóta nevét írták fel a bajtársai; a gépek pedig a támadás után tiszteletkört tettek Ammán és Kaszaszbe szülővárosa, Karak fölött.

Bosszú

„Ez csupán a kezdet, és jobb, ha tudjátok, kik azok a jordániaiak” – írta a hadsereg a közleményben, amelyet felolvastak a televízióban.

A felvétel tanúbizonysága szerint a jordániai légierő az Iszlám Állam kiképzőközpontjait, fegyver- és lőszerraktárait bombázta le. „Minden célpont teljesen megsemmisült, és valamennyi gép biztonságban visszatért a bázisára” – idézte a közleményt a CNN.

Gyökerestől kiirtani

Nasszer Dzsudeh jordániai külügyminiszter az amerikai hírtelevíziónak elmondta, hogy a csütörtöki támadás csak a megtorlás kezdete volt; megesküdött, hogy elpusztítják az Iszlám Államot.

„Emeljük a tétet. Bárhol is vannak, mi rájuk találunk, lecsapunk mindennel, amink csak van” – fogalmazott.

II. Abdallah király megígérte, hogy bosszút állnak Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Maurizio Gambarini

A király ígéretet tett

Szafi Kaszaszbe, a meggyilkolt pilóta édesapja szintén a CNN-nek azt mondta, hogy II. Abdallah király megígérte neki: Jordánia bosszút áll a fia haláláért, és szétbombázza a dzsihádisták de facto fővárosát, Rakkát.

A király szavai szerint a csütörtöki légi támadásban harminc harci gép vett részt.

Az Iszlám Állam fényképeket hozott nyilvánosságra a légi csapás okozta károkról. Egy szíriai emberjogi szervezet szerint a támadásban tíz dzsihádista halt meg.

Folyamatos nyomás szükséges

II. Abdallah látogatást tett a hadsereg főhadiszállásán is – jelentette a Petra jordániai hírügynökség. Az uralkodó bizalmát fejezte ki a hadsereg felkészültségét illetően, de egyelőre nem lehet biztosan tudni, mennyire volt hatékony a légi csapás, illetve mi lesz Ammán következő lépése.

James „Spider” Marks nyugalmazott vezérőrnagy, a CNN katonai elemzője szerint a legfontosabb az, hogy folyamatos, az amerikaiak vezette koalícióval jól koordinált hadjáratot folytassanak.

Kaszaszbe (fehérben) nem sokkal az elfogása után. Hetekig nem lehetett tudni, mi van vele Forrás: AFP/-

A király nem repül

Arab sajtóértesülések korábban arról szóltak, hogy a király – aki képzett pilóta – személyesen is részt vehet a légi támadásokban, a jordániai kormányszóvivő azonban később cáfolta ezt az állítást – írta az An-Naharra hivatkozva a Newsweek amerikai hírmagazin internetes kiadása.

Az azonban egyelőre nem egyértelmű, hogy más módon részt vesz-e II. Abdallah a katonai akcióban.