16 ezer gyermek megárvult Nyugat-Afrikában az ebola miatt

Vágólapra másolva!
A minden idők legsúlyosabb ebolajárványa által leginkább sújtott nyugat-afrikai országokban - Libéria, Guinea és Sierra Leone területén - 16 ezer gyermek vesztette el egyik vagy mindkét szülőjét, gondozóját - számolt be pénteken az ENSZ Gyermekalapja.
Vágólapra másolva!

A világszervezet közölte, hogy - a kezdeti habozást követően - a nagyfokú fertőzésveszély ellenére is teljes vállszélességgel támogatják a helyiek a megárvult gyermekeket, és közel mindegyiküket sikerült új gondozókat találni.

Az UNICEF becslései alapján csak az árva gyermekeknek mintegy három százalékát kellett tágabb rokonságukon és a falusi közösségeken kívül elhelyezni. Guineában mind a 773 kiskorú, árvaságra jutott gyermeket sikerült családja valamely távolabbi tagjánál biztonságba helyezni.

Az eddigi legtöbb halálos áldozattal járó ebolajárvány egy évvel ezelőtt tört ki Nyugat-Afrikában. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb becslései alapján a regisztrált megbetegedések száma meghaladja a 22 500 esetet, és közel 9 ezren vesztették életüket. Az adatokból az is kiderül, hogy az ebolával megfertőződött gyermekek körében 95 százalékos volt a halálozási arány.

Guineai egészségügyi tisztségviselők pénteken arról számoltak be, hogy egy hét alatt megkétszereződött a nyugat-afrikai országban a nyilvántartott ebolás fertőzöttek száma, mert sok újabb betegről kiderült, hogy e kórban szenvednek, nem pedig más betegségtől.