Elítélte az ENSZ BT a japán újságíró meggyilkolását

Vágólapra másolva!
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa követeli az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő minden iszlamista csoport „fogságában lévők azonnali, biztonságos és feltétel nélküli szabadon engedését”. A testület egyúttal elítéli a tavaly októberben vagy novemberben foglyul ejtett Goto Kendzsi japán újságíró „aljas és gyáva” meggyilkolását.
Vágólapra másolva!

A terroristák egy előző nap nyilvánosságra hozott videofelvételük szerint lefejezték második japán túszukat, Goto Kendzsit is, és fogságukban van egy jordániai vadászpilóta. Az első japán, akivel a dzsihádisták egy héttel korábban végzett, az augusztusban foglyul ejtett Jukava Haruna volt.

„Ez a bűncselekmény tragikusan ismét arra emlékeztet, hogy az újságírók és mások is napról-napra egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve Szíriában” - olvasható a határozatban. A két japán meggyilkolását szigorúan elítélte a nemzetközi közösség.