Tavaly 140 százalékkal több bevándorló érkezett az EU-ba

Vágólapra másolva!
A tavalyi év folyamán több mint 276 ezer illegális bevándorló érkezett az Európai Unióba, 138 százalékkal több, mint az előző évben - közölte kedden Dimitrisz Avramopulosz, a migrációs és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős európai biztos.
Vágólapra másolva!

Avramopulosz az Európai Parlament vitanapján felszólalva ismertette a tavalyi bevándorlási adatokat.

Az uniós biztos szerint az EU-ba érkezett illegális bevándorlók zöme - 207 ezer ember - a Földközi-tengeren át jött az unió területére. Szeptember óta 12, illegális bevándorlót szállító hajó érkezett az uniós tagországokba, ami arra utal, hogy az embercsempészek új csempészutakon, új módszereket alkalmazva szállítják az illegális bevándorlókat az EU-ba. Az unióhoz közeli térségekben zajló fegyveres konfliktusok miatt ez folyamat folytatódni fog, hacsak az EU nem tesz határozott és összehangolt lépéseket ez ellen - figyelmeztetett az uniós biztos.

Dimitrisz Avramopulosz rámutatott arra, hogy a Frontex, az Európai Unió külső határvédelmi ügynökségének tavaly november 1-én kezdődött, Triton elnevezésű missziójának köszönhetően - amely a Mare Nostrum (Mi Tengerünk) olasz katonai-humanitárius misszióval párhuzamosan működik - csaknem 16 ezer illegális bevándorlót vagy menekültet tartóztattak fel, sokuknak közülük megmentették az életét, és 57 embercsempészt vettek őrizetbe. Az év végi ünnepek környékén 1200, jobbára szíriai bevándorlót mentettek ki a Földközi-tengeren bajba került hajókról.