Szétkapják Obamát, mert nem volt ott Párizsban

Vágólapra másolva!
Alaposan odapörköltek az amerikai lapok, és politikai ellenfelei is Barack Obama amerikai elnöknek, mert nem ment el Párizsba a terrorizmus elleni felvonulásra, amelyen pedig a világ több tucat vezetője megjelent. Obama hivatala elismeri a hibát, és a biztonsági előkészítés hiányával magyarázkodik.
Vágólapra másolva!

Bírálatok kereszttüzébe került Barack Obama amerikai elnök, amiért Párizsban vasárnap nem vett részt a terrorizmus elleni történelmi tiltakozó egységfelvonuláson, és kormányzatának egyetlen vezető tagját sem küldte el oda. A milliós megmozduláson a világ 44 állam- és kormányfője jelent meg, az Egyesült Államokat Jane Hartley nagykövet képviselte.

– hirdette öles betűkkel hétfői címlapján, Barack Obamára utalva a New York Daily News. Fareed Zakaria a CNN szemleírója hibának nevezte a távolmaradást. Azt írta, az elnök távolmaradása arra is rávilágított, hogy a radikális iszlám elleni harc "nemcsak Amerikáról szól". Jake Tapper, a hírcsatorna Párizsból jelentkező tudósítója nemcsak a jelenlegi adminisztráció embereit, hanem a 2016-os elnökválasztás potenciális jelöltaspiránsait is hiányolta a helyszínről, mindkét nagy amerikai párt részéről. "Ez tényleg nagyon kínos. Hol van Obama elnök? Miért nem ment el?" – így Greta Van Susteren, a Fox News műsorvezetője.

"Szomorú, hogy a világ 50 vezetője ki tudta mutatni szolidaritását Párizsban, de Obama elnök visszautasította a részvételt. A gyávaság folytatódik" - közölte Newt Gingrich, az amerikai képviselőház exelnöke, volt republikánus elnökjelölt-aspiráns.

Az interneten sorra terjednek az Obama távolmaradását kifigurázó képek. Általában azzal a gondolattal játszanak el, hogy mi volt az oka, hogy otthon maradt. Eszerint például az, hogy nem lelte a teleportáló sisakját:

Ezen a képen Joe Biden alelnököt figurázzák ki, aki elindult Párizsba, de valamiért a Las Vegas-i Eiffel-toronynál kötött ki („Hol vannak a többiek?” - kérdezi):

Itt pedig azzal magyarázzák Obama távolmaradását, hogy tisztítóban volt az egyenruhája:

De talán ez a legjobb. A szöveg szerint Barack Obama azért nem ment el Párizsba, mert Michelle Obama megtudta, hogy ott lesz a dán miniszterelnök, Helle Thorning-Schmidt is:

Az amerikai kormányzat részéről a hétvégén Eric Holder igazságügyi miniszter ott volt Párizsban, de ő csak a terrorelhárítási szakmegbeszéléseken vett részt, és miközben több amerikai televíziónak is nyilatkozott a francia fővárosból, a tüntetésen már nem jelent meg.

Marco Rubio republikánus szenátor, aki a várakozások szerint jövőre maga is beszállhat a Fehér Házért megvívandó harcba, a CBS-nek hétfőn szintén hibának minősítette Obama távolmaradását. Szerinte az elnököt legalább Holdernek vagy Kerrynek kellett volna képviselnie az egységmenetben. Doug Schoen demokrata politikai stratéga a Fox News híroldalán azt állította, hogy "

A Franciaországgal szoros kapcsolatokat ápoló és a nyelvet is kiválóan beszélő Kerry külügyminiszter, aki hétfőn Dél-Ázsiában tartózkodott, az Egyesült Államokba Indiából és Pakisztánból való visszatérés közben, Szófia és Genf érintése után, csütörtökön megáll majd Párizsban is.

Ritka gesztus

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője hétfőn - ritka gesztusként - elismerte: az amerikai kormányzat hibát követett el azzal, hogy nem képviseltette magát magasabb szinten a felvonuláson. A szóvivő szerint az elnök a megfelelő biztonsági előkészítés híján nem utazott Franciaországba. Arra a kérdésre, hogy Obama 2013 decemberében hogyan tudott részt venni Nelson Mandela dél-afrikai exelnök temetésén, azt válaszolta, a gyászszertartásra a Secret Service már évekkel korábban megkezdte a felkészülést.

"Franciaország a legrégebbi szövetségesünk. Azt akarom, hogy Franciaország népe tudja:

- mondta még pénteken Barack Obama, aki előtte csütörtökön felkereste a washingtoni francia nagykövetséget.