Viktor Janukovics felkerült az Interpol körözési listájára

Vágólapra másolva!
Az Interpollal kerestetik Viktor Janukovics elűzött ukrán elnököt az ukrán hatóságok, többek között sikkasztás és hűtlen kezelés miatt. Janukovics Oroszországban tartózkodik, de valószínűtlen, hogy Moszkva kiadná őt.
Vágólapra másolva!

Ukrán kérésre nemzetközi körözést rendelt el az Interpol Viktor Janukovics korábbi ukrán elnök ellen. Az ukrán hatóságok jogellenes kisajátítás, sikkasztás, hűtlen kezelés és pénzügyi bűncselekmények miatt szeretnék felelősségre vonni a 64 éves exelnököt – közölte az Interpol.

A posztjáról eltávolított, tavaly február vége óta Oroszországban tartózkodó Janukovics az Interpol úgynevezett vörös körözési listájára került fel, amely a nemzetközi rendőri együttműködési szervezet mind a 190 tagországának területén érvényes.

A legmagasabb fokú riasztás

A vörös körözés a legmagasabb fokú riasztás, amely arra szólítja fel a szervezet tagjait, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a keresett személyt abból a célból, hogy később kiadják annak az államnak, amely a körözést kezdeményezte. Ennek ellenére a legkevésbé sem valószínű, hogy az Oroszországban tartózkodó Janukovicsot letartóztassák és kiadják Ukrajnának.

Az Interpol nemzetközi rendőri együttműködési szervezet gyakorlatilag nem adhat ki nemzetközi letartóztatási parancsot, ehhez nincs jogköre, ám a vörös riasztás mégis hasonló erővel bír. Ukrajna már tavaly márciusban az Interpolhoz fordult Janukovics elfogása érdekében, a szervezet akkor úgy reagált, hogy "megvizsgálja a kérést".