Alekszisz Ciprasz miniszterelnök vasárnap, egy nappal az euróövezeti vezetők hétfői válságtanácskozása előtt új javaslatot tett a törlesztési válság megoldására, ami Athén szerint "minden fél számára egyaránt előnyös és megoldást nyújt a problémára, nem elnapolja azt".
A miniszterelnöki hivatal közölte azt is, hogy Ciprasz a javaslat benyújtása előtt telefonon egyeztetett Angela Merkel német kancellárral, Francois Hollande francia miniszterelnökkel, és Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel is.
A görög államcsőd lehetőségével fenyegető feszült helyzetet az okozza, hogy ha Görögország nem tudja visszafizetni a hónap végéig a Nemzetközi Valutaalaptól kapott 1,5 milliárd eurós kölcsönt, az számukra az euró, majd az Európai Unió elhagyásával járhat.
Mint arról az Origo is beszámolt, Alekosz Flamburarisz görög államminiszter már szombaton bejelentette, hogy az athéni kormány vasárnap újabb javaslatokkal áll elő a nemzetközi hitelezőkkel folytatott tárgyalások előmozdítása érdekében.
Athén bízik abban, az Európai Központi Bank nem szünteti be a fizetőképes görög bankok finanszírozását, mert az dominóhatást válthatna ki.
Görögország 2010 óta két, összesen 240 milliárd eurós mentőcsomagot kapott,
cserébe súlyos megszorításokat és reformokat kellett végrehajtania.