Az osztrákok nem kérnek a menekültekből

Migránsok várakoznak kordonok között az ausztriai Spielfeld és a szlovén Sentilj közötti határátkelőhely osztrák oldalán
Vágólapra másolva!
A megkérdezettek 85 százaléka támogatta, hogy Ausztriában is vezessenek be hatékonyabb határellenőrzést, illetve hasonló arányban várják azt az EU-tól, hogy megegyezzenek a kvótákban. Szintén többségben vannak azok, akik elégedetlenek azzal, ahogy az EU kezeli a helyzetet. A válaszolók mindössze négy százaléka volna hajlandó menekülteket befogadni a saját otthonába.
Vágólapra másolva!

Az osztrákok 56 százaléka azt támogatja, hogy az EU avatkozzon be a válságövezetekben, akár fegyverrel is megpróbálva rendezni a helyzetet – derült ki az IMAS legfrissebb felméréséből. Hasonlóképpen a válaszadók

70 százaléka csupán ideiglenes menekültstátuszt adna az érkezőknek

azzal a feltétellel, hogy a háborúk lezárultával vissza kellene menniük a hazájukba. Külön érdekessége a kutatásnak, hogy ugyanazokat a kérdéseket más megnevezéssel – „menekültek” vagy „háborús menekültek” – tették föl egyes részcsoportoknak, ám a válaszok azonos arányokat mutattak.

Menekültek várakoznak kordonok között az ausztriai Spielfeld és a szlovén Sentilj közötti határátkelőhely osztrák oldalán Forrás: MTI/Varga György

A kutatók elemzése szerint a menekültek elutasításának növekedése arra vezethető vissza, hogy az elmúlt időszakban megjelent hírek hatására az emberek félnek a radikális iszlámtól, a bűncselekmények és terrorcselekedetek számának növekedésétől, valamint a menekültek negatív munkaerőpiaci hatásaitól.

Nem hozott recessziót

Ugyanakkor a napokban jelent meg az Osztrák Nemzeti Bank elemzése a menekültügy valós gazdasági hatásairól. A jelentés alapján az Ausztrián áthaladók, valamint menekültstátuszért folyamodók

összességében segítették az osztrák gazdaságot,

és 0,2 százalékkal járultak hozzá a növekedéshez. Korábban a munkaügyi hivatal jelezte, hogy – miközben a munkanélküliség emelkedett – a menekültek egyelőre nem a munkanélküliek számát szaporították.

Épül a kerítés

Időközben megkezdődött a kerítés építése az osztrák-szlovén határon. A 3,7 kilométerre tervezett, a schengeni zónán belüli első kerítés a tervek szerint az év végére készülne el. Ugyanakkor nem várt nehézséget jelent az, hogy a helyi bortermelők erős tiltakozásba kezdtek a kerítés kijelölt nyomvonala ellen, miután az a szőlőben dolgozó munkások napi tevékenységét zavarná.

Ausztriában már épül a kerítés Fotó: Polyák Attila - Origo

A tiltakozások hatására jelenleg úgy néz ki, hogy a kerítésben egy 800 méteres rés lesz, melyen a szőlőben dolgozók szabadon közlekedhetnek. Egy helyi szőlősgazda, Helmut Strobl felháborodásának adott hangot:

nyilatkozta. „A környéken számos út és ösvény van, amin keresztül át lehet jutni a határon. Mindenhova kerítést építenek majd? Ez abszurd. A határ ellenőrzése a rendőrség feladata.”

Nem lesz kulcsadogatás

Számos olyan szőlőterület van, melynek egy része technikailag a határ túloldalán van. Ez eddig senkit nem zavart. Az eredeti tervekben az szerepelt, hogy a kerítésen kapuk lesznek, melyhez

a gazdák kulcsot kapnának.

„Ezek a területek meredekek, és magasan fekszenek. Mi nem fogjuk egymásnak adogatni a kulcsot, hogy átmehessünk.” Így nem lesz más megoldás – nyilatkozta az ORF-nek a helyi rendőrkapitány Joseph Reich –, mint hogy 800 méteren keresztül megszakad a kerítés. Ez viszont sokak szerint meglehetősen komolytalanná teszi az eredeti terveket.