Negyven rendőr halt meg egy buszbalesetben Argentínában

Vágólapra másolva!
Negyven rendőr halt meg Argentína északi részén, amikor a buszuk lezuhant egy hídról.
Vágólapra másolva!

Legalább negyven rendőr vesztette életét Argentína északi részén hétfőn, amikor az őket szállító busz lezuhant egy hídról.

A fővárostól, Buenos Airestől mintegy 1500 kilométerre fekvő Salta közelében három, rendőröket szállító busz próbált átkelni egy hídon, amikor az egyiknek a vezetője eddig

ismeretlen okból elveszítette uralmát a jármű fölött.

A busz felborult, és a húszméteres szakadékba zuhant.

A hatóságok tájékoztatása szerint mintegy hatvanan voltak a buszon; a túlélőket, sebesülteket egy közeli kórházban látják el. A közeli település polgármestere arról számolt be, hogy

A baleset helyi idő szerint hajnalban történt, Gustavo Solis pedig felhívta a figyelmet, hogy az út, amelyen a buszok haladtak, nagyon rossz állapotban van, és aki teheti, éjszaka el is kerüli.