Még évekig fogunk harcolni az Iszlám Állammal

John Allen amerikai tábornok
Vágólapra másolva!
Szíria még egy hosszú történet – erről az a Budapestre látogató amerikai tábornok beszélt, aki a közelmúltig az Iszlám Állam elleni nyugati koalíció fő koordinátora volt. John Allen az Origónak azt mondta: demokratikus és szekuláris Szíriát szeretnének, ennek pedig az iszlám nem kizáró oka.
Vágólapra másolva!

Ha valaki, hát ő biztosan tudja, hogyan lehet sikeresen felvenni a harcot az Iszlám Állammal. John Allen november 12-ig volt Barack Obama amerikai elnök különleges megbízottja, és volt felelős az ISIS-ellenes nyugati koalíció hadműveleteinek – mindenekelőtt légicsapásainak – összehangolásáért.

A 2013-ban visszavonult négycsillagos tengerészgyalogos tábornok pénteken Budapesten tartott előadást az Euroatlanti Integrációért és Demokráciáért Alapítvány (CEID) rendezvényén, előtte pedig magyar újságírók szűk körének, köztük az Origo munkatársának kérdéseire válaszolt.

John Allen Afganisztánban és Irakban is szolgált Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Irak hiba volt

Allen szerint muszáj lesz szárazföldi erőket a harctérre küldeni, jóllehet szerinte az afganisztáni, de főleg – az általa hibásnak tartott! – iraki háború példája azt mutatja, hogy ezt szerencsésebb lenne a helyi erőkre bízni, mert

arra is gondolni kell, hogy a Nyugat mit hagyna maga után, miután kivonul a régióból.

Az Egyesült Államoknak éppen ez volt a terve, de a vizionált ezrek helyett mindössze néhány harcost sikerült Nyugaton kiképezni; a tábornok szerint azért, mert nemcsak az ISIS, hanem Bassár el-Aszad ellen is akartak harcolni. Ezért most az amerikai tanácsadók a terepen segítik az ISIS- és Aszad-ellenes mérsékelt erőket.

De ők kik?

John Allen az Origo kérdésére azt mondta, a mérsékelt jelző mindenkire ráillik, aki osztozik a nyugati koalíció alapértékeiben, vagyis demokratikus és szekuláris Szíriát akar.

Mérsékelt az, aki demokratikus és szekuláris Szíriát akar Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Azt ugyanakkor elismerte, több száz ellenzéki csoport harcol Szíriában, a legnagyobb kihívás pedig most az, hogy köztük egységet teremtsenek. A legtöbbször emlegetett Szabad Szír Hadsereg például szerinte már nem létezik, inkább – afféle brandként használva a nevet – különböző csoportjairól beszélhetünk az ország egy-egy régiójában.

És ha már demokrácia. Allen szerint

lehetséges az iszlámmal egy platformra hozni

– hiszen ez már korábban olyan muszlim országokban is sikerült, mint Indonézia vagy Tunézia –, de ez a Közel-Keleten nem fog egyik napról a másikra menni: „Egy jó vezető és az emberek akarata kell ehhez. Ezt most nem látom lehetségesnek, de meggyőződésem, hogy hosszú távon elérhető.”

A tábornok még aktívként, Obama elnökkel Forrás: AFP/Saul Loeb

A Szu-24-saga

Azt is szerettük volna megtudni, mit gondol a tábornok a Törökország és Oroszország között az orosz vadászbombázó lelövése miatt kialakult feszültségről, de erre – annak ellenére, hogy Obama megbízottjaként a fő feladata a koalíció hadmozdulatainak koordinációja volt – nem kaptunk egyértelmű választ; mint mondta, ez azoknak az asztala, akik parancsot adtak a lelövésre.

Törökország álláspontja világos volt Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

„Törökország figyelmeztetése világos volt, az oroszok pedig előtte többször is megsértették a török légteret, amit Ankarának joga van megvédeni” – vélekedett John Allen.

Mi van az oroszokkal?

Bár Moszkvának és a Nyugatnak egyértelműen eltérő víziói vannak a szír háború megoldásáról, Allen tábornok szerint

Oroszország belépése a szíriai hadszíntérre megteremtette annak a feltételét, hogy egyáltalán szóba jöhet a politikai megoldáskeresés.

Az orosz légicsapások több mint 80 százalékát viszont még mindig nem az ISIS-re, hanem más Aszad-ellenes csoportokra mérik, olyanokra is, akiknek szerepét Amerika kívánatosnak gondolja egy leendő tárgyalóasztalnál.

A tábornok Szíria-térképet is rögtönzött Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Allen szerint nem lehet egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy az oroszok belépése hasznos volt-e, vagy nem, a nyugati koalíció pedig „nem együttműködik Moszkvával, hanem a konfliktust próbálja megelőzni”, például a légierők közötti kommunikációval.

De bármi is az egyenleg Oroszországgal, a tábornok szerint „Szíria még egy hosszú történet: az ISIS ellen még évekig fogunk harcolni, Szíria újjáépítése pedig évtizedekbe telik majd”.