Kelet-afrikai terroristák fogadtak hűséget az Iszlám Államnak

Al Kaida, Al-Shabaab, Abu Suleim kiképzőtábora, Mudzsahid Ifjúsági Mozgalom, (MYM)
Vágólapra másolva!
Megszaporodhatnak a terrorcselekmények Kelet-Afrikában, miután a szomáliai al-Shabaab nevű terrorszervezet egy része hűséget fogadott az Iszlám Államnak.
Vágólapra másolva!

Hűséget fogadott az Iszlám Államnak egy, az al-Shabaab kelet-afrikai iszlamista terrorszervezetből kivált csoport. A hatóságok félelmei szerint emiatt a közeljövőben megszaporodhatnak a terrorcselekmények a térségben - közölte Joseph Boinnet kenyai rendőrfőnök pénteken.

Az Al-Shabaabból kivált csoport hűséget fogadott az Iszlám Államnak Forrás: AFP

A szomáliai székhelyű, de Kenyában is tevékenykedő al-Shabaab az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szövetségese. Boinnet szerint

Ennek keretében az Iszlám Állam közel-keleti dzsihadista szervezetnek hűséget fogadott tagok a közeljövőben forgalmas helyek, így például bevásárlóközpontok, éttermek, buszok vagy repülőterek ellen próbálhatnak meg támadásokat elkövetni, hogy ezáltal bizonyítsák erejüket.

Egy buszra támadtak

A terrorcsoporton belüli szakadáshoz köthető első incidens hétfőn történt Kenya északi részén, a Szomáliával és Eitópiával határos Mandera megyében, ahol

az Iszlám Államnak hűséget fogadott csoport megtámadott egy buszt és két embert megölt.

A nagyobb vérontást csak az akadályozta meg, hogy a busz muszlim utasai megvédték keresztény társaikat, akiket a terroristák le akartak mészárolni.

Gerilla hadviselésre váltottak

Az al-Shabaab több ezer ember haláláért felelős Szomáliában.

A szervezet korábban Szomália jelentős részét, közte a fővárost is uralta,

de az elmúlt években az Afrikai Unió csapatainak segítségével sikerült kiszorítani Mogadishuból és az ország nagyobb városaiból.

Ezt követően az al-Shabaab taktikát váltott, és a hagyományos fegyveres összecsapások helyett gerillahadviselést folytat és öngyilkos merényleteket követ el.

A csoport Kenya fővárosában, Nairobiban követte el eddigi egyik leghírhedtebb terrortámadását, amikor fegyveresei 2013-ban megtámadtak egy bevásárlóközpontot és több mint hatvan embert megöltek.

A szervezet azért vette célba Kenyát, mert az ország katonái részt vesznek a szomáliai békefenntartásban.