Turista vagy menekült? Törökországban nehéz eldönteni

Közel kétmillióan menekültek Szíriából Törökországba
Vágólapra másolva!
Jól érzi magát Törökországban, marad még egy kicsit, mondta az iraki férfi, akivel a menekültválságtól kevésbé érintett Északkelet-Törökországban találkoztunk. Állítása szerint ő csak turista külföldön, miközben otthonától egyórányira háború zajlik az Iszlám Állam ellen. Egyetemen tanít, jövőre Európába jön. Nem menekültként, hanem ösztöndíjjal. Ali története valószínűleg nem egyedi, bár az ENSZ nem tartja nyilván a menekülésüket titkoló menekülteket.
Vágólapra másolva!

„Turista vagyok, turista vagyok” – ismételgette angolul az iraki kurd férfi, akinek most a biztonság kedvért nem mondom meg az igazi nevét, Alinak fogom hívni. Elsőre nem értettem, miért tartja fontosnak, hogy többször is kijelentse, ő turista: a törökországi Trabzon környékét körbejáró kisbuszban mindannyian azok voltunk, legalábbis elsőre ezt gondoltuk. Csak később derült ki, hogy az Irak északi részéről érkező férfi furcsa viselkedése egyáltalán nem véletlen. Valószínűleg azt a folyamatot figyelhetjük meg nála,

hogyan érlelődik valakiben a döntés, hogy elhagyja az otthonát, a hazáját, ahol már nem érzi magát biztonságban.

De kezdjük az elején: útitársammal egy hetet töltöttünk Törökország északkeleti részén. Ez a vidék nem tipikus turistaparadicsom, a vízparton nincsenek egymásba érő napernyős fürdőhelyek, mint az ország délnyugati szegletében, a magyarok közt is népszerű Földközi-tenger partján – ahol mostanában lépten-nyomon a menekültválság tüneteivel találkozhat az ember. Cserébe viszont ez az északkeleti terület tele van érdekes helyekkel.

Itt kevés a menekült

Törökországnak ezt a részét egyelőre nem érinti súlyosan a menekültválság. Itt kevesen vannak abból a becslések szerint kétmillió, az ENSZ menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) hivatalos adatai szerint 1 772 535 menekültből, akik többségükben a déli szomszédoktól, Szíriából és Irakból érkeztek. Trabzonban volt ugyan néhány koldus, akinek az orrom alá dugott táblájáról ki tudtam silabizálni a „Süriye” – azaz „Szíria” – szót, de ők egyáltalán nem voltak sokan. Az UNHCR honlapján elérhető térképen az látszik, hogy ebben a régióban nincsenek menekülttáborok, csupán a konfliktusok elől menekülők jelenléte érzékelhető a városokban.

Menekülttáborok Törökországban Forrás: UNHCR/Origo

Éppen ezért volt furcsa később a férfi viselkedése, az, hogy időnként fontosnak tartotta elmondani: ő bizony turista itt, nem más. Visszagondolva, már a kirándulás elején – amikor még semmit sem tudtunk róla – voltak arra utaló jelek, hogy a menekültté válás pszichológiai folyamatának vagyunk szemtanúi.

Sok a csomag

Ali kicsit késve, futva érkezett a találkozási pontra, az egynapos kiránduláshoz képest pedig feltűnően sok csomagja volt. Amikor megtudta, hogy már csak a busz hátuljában van a számára hely, teljesen kiakadt. Angolul közölte az idegenvezetővel, hogy ott ő börtönben érezné magát, ezért nem akar odaülni. Ideges hangon elhadarta, hogy ő turista, panorámás helyet szeretne magának. Kisebb tanakodás után végül a sofőr melletti ülést foglalhatta el.

Mi a sofőr mögötti sorban ültünk, így láthattuk, hogy az alacsony, vékony férfi rögtön az indulás után őrült pakolászásba kezdett. Egy szatyorban ruhák voltak, azokat próbálta begyömöszölni a nála lévő nagyobb utazótáskába, ami pedig már végképp nem fért sehova, azt a laptoptáskájának zsebeibe dugta el. Ez a művelet egy óra hosszat tartott, mi döbbenten figyeltük az eseményeket.

Nem értettük, miért hoz valaki több váltás alsónadrágot egy könnyű kirándulásra.

Hogy nem szimpla utazóval van dolgunk, az akkor kezdett tudatosulni, amikor telefonálni próbált – sikertelenül –, és készüléke kijelzőjén megláttuk a Szíria szót angolul. Mivel nem sikerült a hívás, elkérte a sofőr telefonját. Megmutatta neki a számot, amit az imént tárcsázni próbált, és némi pénzt is próbált adni a lehetőségért cserébe, de ekkor a sofőrnél is összeállhatott a kép, odaadta a telefont, és intett neki, hogy a pénzt nem kéri. A férfi angolul kezdett hálálkodni, majd végül felhívta, akit akart – vele már nem angolul, hanem a saját nyelvén beszélt.

Trabzon, Törökország Forrás: Origo

Azt, hogy Ali Irak kurdok lakta északi részéről érkezett, akkor tudtuk meg, amikor együtt indultunk a Sumela monostor felé, hogy megnézzük a 20. század elején elmenekült görögök egyik régi, fontos vallási központját, az utánuk megmaradt freskókat. Az épület felé vezető ösvényen fölfelé kapaszkodva beszélgetni kezdtünk. Megkérdezte, honnan jöttünk, mi is tőle ugyanezt.

Határozottan kijelentette, hogy Kurdisztánból. Mivel ilyen ország hivatalosan egyelőre nincs, udvariasan érdeklődtem, hogy Kurdisztán szíriai részéről származik-e, netán a török feléről. Ekkor mondta el, hogy Irakból, Szulejmánijja városából érkezett. Ismét hozzátette, amit már többször elmondott:

Kiderült, hogy egyetemi tanár, a lakóhelyén van egy intézmény, ott dolgozik. Kérdeztük, hogy egyedül utazik-e. Mondta, hogy igen, majd mintha megnyomtak volna rajta egy gombot, elkezdett ömleni belőle a szó.

Ha lenne pénze

„Ma kellett volna hazamennem Szulejmánijjába, de annyira tetszik nekem Trabzon, hogy mindenképp maradok még. A szállodából el kellett jönnöm, de már beszéltem a csoportunk idegenvezetőjével, aki azt mondta, segít nekem máshol szobát foglalni a városban. Az új repülőjegy valószínűleg drága lesz, de nem érdekel, nekem ez a vidék olyan, mint a mennyország. Fák, friss levegő, vízesések – mi kellhet még? Én itt most csak turista vagyok, de ha lenne pénzem, vásárolnék egy lakást Trabzonban, az biztos. A szüleimnek pedig mindenképp meg akarom mutatni a gyönyörű, zöld fákkal borított hegyeket” – mondta a középkorú férfi. „Már nézegettem is, hogy hosszú távra mennyi lehet egy apartmanház bérleti díja” – tette hozzá.

Azt már itthon, Magyarországon néztem meg, hogy Szulejmánijja, ahonnan a férfi származik, tulajdonképpen merre is van Irakban. A város mindössze másfél órányi autóútra fekszik Kirkuktól, az észak-iraki kurd autonóm régió egyik nagyvárosától, amely még mindig az Iszlám Állam irányítása alatt áll.

Néhány hónappal ezelőtt ott még ketrecekbe zárt foglyokkal vonult fel a terrorszervezet, a városban nyilvános lefejezéseket hajtottak végre.

A frontok megmerevedtek, Kirkuk környékén csak nagyon nehezen szorítják vissza az Iszlám Államot a kurd erők. Az amerikai hadsereg szerepvállalásával zajló fegyveres konfliktusokat vizsgáló, washingtoni székhelyű Institute for Study of War (ISW) szeptemberben publikált térképén Kirkuk városát vörössel jelölik. Ez azt jelenti, hogy az Iszlám Állammal ezeken a területeken komoly csaták folynak.

Az ISW térképén jól látszik, hogy Kirkuk sorsa még nem dőlt el Forrás: ISW/Origo

Szulejmánijját magát megkímélték ugyan a harcok, de el lehet képzelni, mennyire érezheti magát biztonságban bárki, másfél órányira a borzalmaktól. Ráadásul a városban is bármikor elszabadulhat a pokol: az Iszlám Állam ellen harcoló feleknek ugyanis teljesen mások az érdekeik az olajban gazdag Észak-Irakban. A helyben élő kurdok önálló államot szeretnének, Irak szeretné megtartani a területet, az összképet pedig “színesíti", hogy Szulejmánijja közel van Iránhoz, amely szintén szeretné érvényesíteni érdekeit a területen.

Ennek nyomatékosítására nemrég iráni katonák is érkeztek a szomszédos országból a városba.

Feltűnő volt egyébként az is, hogy Ali mennyire rajongott a hegyi vízesésekért, patakokért, csobogókért. Minden alkalommal, amikor meglátott egy ilyet, megkérte a sofőrt és az idegenvezetőt, hogy álljunk meg, fényképezni szeretne. Azt is hazaérve néztem meg több népszerű, időjárással foglalkozó portálon, hogy bár Szulejmánijja és környéke nem Irak legszárazabb vidéke, de nyáron szinte így sincs egyáltalán csapadék arrafelé. A Yale Egyetem kutatói is arról írtak nemrég, hogy ezen a nyáron már tulajdonképpen "vízháborúk" zajlottak Irakban és Szíriában:

az ivóvízkészletek ellenőrzése lett a hadműveletek egyik legfontosabb célja.

Ennek fényében talán nem csoda, ha valaki szinte gyermeki lelkesedéssel reagál, ha meglát egy bővizű patakot.

Hogy Ali nem egyszerű turista Törökországban, megerősíthetik az UNHCR adatai is. A világszervezet korábbi becslése szerint az Irakból érkező menekültek és menedékkérők számának idén szeptemberben még "csak" 68 500-on kellett volna állnia Törökországban. 105 ezer közelébe majd decemberre kellett volna emelkednie. Megkerestük az UNHCR régióért felelős szóvivőjét, aki az Origónak elmondta, ez a forgatókönyv már felborult.

A legutolsó adat szerint 108 ezer fölött van jelenleg az Irakból érkezett menekültek száma az országban.

Ariane Rummery arra a kérdésünkre is válaszolt, hogy találkoztak-e már a menekülését titkoló menekülttel. A szakértő szerint ez az eset nem elképzelhetetlen.

Azt is elmondta, hogy ezeknek az embereknek is szükségük van vízumra. A turistavízum pedig olyan papír, amivel ideig-óráig el lehet lenni egy országban, legálisan.

Közel kétmillióan menekültek Szíriából Törökországba Forrás: AFP/Bulent Kilic

Európa a cél

Ali egyébként Európáról is kérdezgetett bennünket. Kiderült, hogy hamarosan Bulgáriába utazik. Nem Edirnén, a zöldhatáron keresztül, hanem ösztöndíjjal, Szófiába, az egyetemre. “Vannak arrafelé ilyen gyönyörű vízesések, mint itt? Könnyen el lehet onnan jutni Svájcba?” – érdeklődött.

A kirándulás végére egyre inkább biztos voltam abban, hogy ez a férfi hamarosan már nem Szulejmánijjában lakik majd.

Lehet, hogy egész életében azt fogja ismételgetni, hogy ő csak turista, és még az is lehet, hogy valóban így is gondolja majd. Megeshet viszont, hogy befogadják valahol – őt is, és esetleg a családját is. A törökországi Trabzonban, Bulgáriában vagy Svájcban, neki tulajdonképpen mindegy.

Csak az a fontos, hogy sok víz és kevés fegyver legyen a lakóhelyén.

Abban is biztos vagyok, hogy nem gondolkodik azon, van-e joga a jobb élethez, vagy nincs. Számára, a szemem előtt menekültté váló iraki kurd férfi számára ez a felvetés értelmezhetetlen. A jobb élethez ugyanis nem az ahhoz való jog szükséges, hanem lehetőség. Neki csak egy repülőjegyről kellett lemondania ahhoz, hogy megtegye az első lépést.