Bírálta a bosnyák főmufti Orbánt

Vágólapra másolva!
Husein Kavazovic szerint Orbán Viktornak az iszlámról és az Európáról tett múlt heti kijelentései önkényesek és károsak. A főmufti úgy véli, a magyar kormányfő megtagadta a demokrácia alapelveit és elárulta a kereszténység szellemét.
Vágólapra másolva!

Husein Kavazovic a magyar miniszterelnök által az előző héten a Focus című német hírmagazinnak adott interjúban mondottak ellen tiltakozott. Orbán Viktor ebben kijelentette, hogy "az iszlám soha nem volt Európa része, hanem bejött ide", és szellemi értelemben nem tartozik Európához, egy másmilyen életformáról van szó.

Káros a tudatlanság

A főmufti azt mondta, hogy a tudatlanság minden fajtája káros, különösen akkor, ha azt olyan magas rangú politikai vezetők hangoztatják, akiknek megvan hozzá a hatalmuk, hogy mások véleményét befolyásolják. Hozzátette, "a tanult emberek tudják, hogy az iszlám éppúgy jött be Európába, mint a kereszténység és a judaizmus".

Megtagadta és elárulta

A Bosznia-Hercegovinában élő muszlimok vezetője kifogásolta a magyar kormányfőnek az arra vonatkozó megjegyzését, hogy Európa nem a migráció, hanem a családtámogatások révén oldhatja meg a demográfiai problémáit, valamint azt is, hogy Orbán szerint kudarcot vallottak azok a nyugati erőfeszítések, amelyek célja az volt, hogy ráerőltessék a demokráciát az arab világra. Husein Kavazovic szerint Orbán ezekkel a kijelentésekkel megtagadta a demokrácia alapelveit és elárulta a "kereszténység szellemét".