Angela Merkel nem fogadna be otthonába menekülteket

German Chancellor Angela Merkel attends the "Future-conference" event of the Christian Democratic Union (CDU) party in Wuppertal,  western Germany, on October 8, 2015. AFP PHOTO / PATRIK STOLLARZ
Angela Merkel
Vágólapra másolva!
Angela Merkel német kancellárnak nem a közvélemény-kutatási adatok, hanem a feladatok jelentik a "mércét", amelynek alapján meg kell szervezni a politikát. A német kormányfő erről egy hétfői lapinterjúban beszélt, amelyben ismét megerősítette a menekültválság ügyében elfoglalt álláspontját, és hangsúlyozta: nem lehet megjósolni, hogy mennyi menedékkérő érkezik Németországba, de azért lehet tenni, hogy a folyamat ismét rendezett keretek közé kerüljön.
Vágólapra másolva!

Angela Merkel a Bild című lapban megjelent interjúban kifejtette, hogy a kormány útnak indította a menekültügyi rendszer reformját, amely a tartományok és önkormányzatok anyagi terheinek enyhítését, a menedékjogi eljárások felgyorsítását, valamint azt szolgálják, hogy a védelemre nem szoruló kérelmezőket hamarabb visszajuttassák hazájukba.

Európai szolidaritás kell

Mindez azonban nem változtat azon, hogy

a nemzetállami szintű szabályozás egyedül nem elég a "probléma megoldásához"

- húzta alá Angela Merkel. Hozzátette, hogy szükség van "Európa szolidaritására" is, így erősíteni kell az Európai Unió külső határainak védelmét, és méltányos módon el kell osztani a menekülteket a tagországok között. A menekülthullámot kiváltó okok kezeléséhez pedig "globális erőfeszítésre" van szükség.

Angela Merkel Forrás: AFP/Patrik Stollarz

A maradás perspektívája

A kancellár elégedetlenségének adott hangot az elutasított menedékkérők távozását előíró hatósági döntések - tartományi hatáskörbe tartozó - végrehajtásával kapcsolatban, arra az újságírói felvetésre reagálva, hogy több százezer, a Balkánról érkezett menedékkérőt még mindig nem toloncoltak ki. Kiemelte, hogy

a régóta Németországban tartózkodó, beilleszkedett, dolgozó embereknek valószínűleg megadják a "maradás perspektíváját",

de az újonnan érkező, védelemre nem szoruló menedékkérők hazatéréséről megfelelően gondoskodnak majd a kormány tervei szerint novemberben hatályba lépő új szabályok révén.

Nem lesz adóemelés

Angela Merkel a menekültügyi rendszer átalakításáról szólva egyebek között hangsúlyozta, hogy

nem lesz adóemelés a válság miatt,

és a kormány "feltétlenül el akarja kerülni", hogy a lakáspiacon feszültség keletkezzék a menekültek nagy száma miatt. A pártjában, a konzervatív CDU-ban egyre erősödő elégedetlenséggel kapcsolatban Angela Merkel elmondta: nem csodálkozik azon, hogy még "CDU-tagoknak is" nehéz azonosulniuk a menekültválságban kialakított álláspontjával, mert a CDU számos irányzatot, köztük egy liberális, egy keresztényszocialista és egy konzervatív irányzatot összefogó néppárt.

A siker sem csak az enyém, a probléma sem

"A kritikát el kell viselnem, hiszen ahogy

a sikereket gyakran az én sikereimként jelenítik meg, annak ellenére, hogy sokan dolgoztak értük,

úgy a megoldatlan problémák is az én problémáimként jelennek meg" - mondta a CDU elnöke. A lakossági támogatottságának, népszerűségének gyengülését jelző közvélemény-kutatási adatokról azt mondta, hogy a felmérések számára nem jelentenek "mércét", az adatok pedig korábban is ingadoztak. "Az én mércém a feladat, amelyet kancellárként meg kell oldanom" - hangsúlyozta Angela Merkel.

Most nem elképzelhető

Arra a kérdésre, hogy befogadna-e otthonába menekülteket, azt mondta, hogy ezt a mostani helyzetben nem tartja elképzelhetőnek. Ugyanakkor "szerintem az a feladatom, hogy mindent megtegyek azért, hogy ezt a feladatot, amennyire csak lehet, az állam lássa el" - mondta Angela Merkel.