Hiába operáltatta át magát, lebukott a sejk

Család, 
Plasztikai műtéttel a jobb állás reményében
Vágólapra másolva!
A libanoni hatóságok őrizetbe vettek egy két év óta körözött szélsőséges szunnita vezetőt: Ahmed al-Aszír azzal bukott le a bejrúti repülőtéren, hogy egy hamis útlevéllel akarta elhagyni az országot.
Vágólapra másolva!

A libanoni biztonsági erők emberei őrizetbe vették Ahmed al-Aszír két éve körözés alatt álló szélsőséges szunnita vezetőt, aki

a bejrúti nemzetközi repülőtéren hamis útlevéllel akart kilépni az országból.

A szalafista sejk plasztikai műtéttel még el is változtatta a külsejét.

Átopreáltatta magát

A hatóságok szerint a sejk Egyiptomba szökni, majd onnan Katarba. Ahmed al-Aszír 2013 áprilisában szent háborút, dzsihádot hirdetett a szunnita lakosság védelmében, miután a libanoni síita Hezbollah szervezet bekapcsolódott a szíriai harcokba a Bassár el-Aszad elnökhöz hű hadsereg oldalán.

Ahmed al-Aszír plasztikai műtéttel a külsejét is elváltoztatta - képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

A szalafista hitszónok már korábban is

hírhedtté vált heves kirohanásairól, amelyben a Hezbollahot, Iránt, valamint a libanoni hadsereget ostorozta.

Ez utóbbit amiatt támadta, hogy szerinte tétlenül szemlélte a síiták beavatkozását a szíriai harcokba.

Libanon semleges

Libanon hivatalosan semleges álláspontra helyezkedik a szíriai konfliktussal kapcsolatban, ugyanakkor súlyos feszültséget okoz az országban, hogy a lakosság megosztott, egy részük a damaszkuszi rezsim híve, másik részük viszont ellenségnek tekinti Bassár el-Aszadot.