Egy napig tartottak a béketárgyalások

Vágólapra másolva!
Véget értek az egynapos pakisztáni béketárgyalások a kabuli kormány és a tálib lázadók képviselői között - tájékoztatott szerdán a pakisztáni külügyminisztérium, amely szerint a felek abban állapodtak meg, hogy az iszlám böjti időszak, a ramadán után felújítják a megbeszéléseket.
Vágólapra másolva!

A tárgyalások az Iszlámábád melletti hegyvidéki üdülőhelyen, Murriban zajlottak kedden, a tárca közleménye szerint az Egyesült Államok és Kína képviselői is jelen voltak megfigyelőként. A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a tartós térségbeli béke megteremtése érdekében mindkét félnek jóhiszeműen és teljes elkötelezettséggel kell hozzáállnia a párbeszédhez.

Folytatják a tárgyalásokat

"A résztvevők megállapodtak abban, folytatják a tárgyalásokat, hogy előnyös feltételeket teremtsenek a békéhez és a megbékélési folyamathoz" - közölte a minisztérium. A tárca szerint a tárgyalófelek felismerték annak a szükségét, hogy bizalomépítő lépéseket kell tenni a párbeszéd folytatásához.
Bár az afgán kormány hivatalosan most ismerte el először, hogy megbeszéléseket folytat a tálibokkal, az utóbbi hónapokban már számos nem hivatalos tárgyalási fordulóra sor került a lázadók és az afgán közélet fontosabb szereplői között. Legutóbb június közepén Oslóban tartottak ilyen informális találkozót, amelyen az afgán nők helyzetéről volt szó.

Beindulhat a hivatalos békefolyamat

A mostani pakisztáni értekezlet hozzájárulhat a hivatalos békefolyamat beindításához a lázadócsoporttal, amelynek keményvonalas iszlamista kormánya 2001-ben távozni kényszerült a hatalomból az Egyesült Államok vezette katonai offenzíva nyomán.

Sokan bizalmatlanok

A tavaly óta hivatalban lévő Asraf Gáni afgán elnök kimondott célja a tálibokkal való megbékélés és ennek eléréséhez szorgalmazza a kapcsolatok szorosabbra fűzését Pakisztánnal. Sok afgán azonban bizalmatlan a szomszédos országgal szemben, azzal vádolják Iszlámábádot, hogy az 1990-es évek közepén segített a táliboknak hatalomra kerülni, elűzésük óta pedig támogatja a szélsőségeseket. Megfigyelők szerint Pakisztán bevonása nélkül nem lehet rendezni az afgán konfliktust, mivel a szélsőségesek jelentős része a két ország közös határvidékén rejtőzködik.

A NATO-katonák kivonását sürgetik

A tálibok a béketárgyalások megkezdéséhez számos előfeltételt szabtak, mindenekelőtt a még Afganisztánban állomásozó valamennyi külföldi katona távozását követelik. A közép-ázsiai országban jelenleg a NATO 12 500 katonája tartózkodik, akik tanácsokkal segítik a lázadók ellen harcoló afgán katonákat.