Először utazik amerikai elnök Etiópiába

Lake Area Technical Institute US President Barack Obama speaks during a commencement ceremony at Lake Area Technical Institute in Watertown, South Dakota on May 8, 2015. South Dakota is the last of the 50 states Obama has visited as President. AFP PHOTO/B
Elnök úr, vigyázzon magára!
Vágólapra másolva!
Etiópiába látogat július végén Barack Obama amerikai elnök, és találkozik az Afrikai Unió vezetőivel. Ő lesz az első amerikai elnök, aki ebben a minőségében a kelet-afrikai országba látogat.
Vágólapra másolva!

Barack Obama a tavaly augusztusi washingtoni csúcstalálkozót viszonozva utazik az etiópiai megbeszélésre. A washingtoni találkozón 47 afrikai vezető vett részt.

Obama a már korábban bejelentett kenyai látogatása után utazik Etiópiába. Az amerikai anyától és kenyai apától az Egyesült Államokban született Obama 2008-as megválasztása óta nem járt apja szülőhazájában.

Barack Obama lesz az első amerikai elnök aki Etiópiába utazik Forrás: AFP/Brendan Smialowski

Közleményében a Fehér Ház emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke "a gazdasági növekedés élénkítése, a demokratikus intézmények erősítése és a biztonság növelése érdekében kívánja szorosabbra fűzni a kapcsolatokat afrikai partnereinkkel és a fekete-afrikai országok állampolgáraival".

Az 1960-as évek elején Afrikai Egységszervezet néven alakult, 2002-től Afrikai Unió néven működő szervezetnek 53 tagja van, székhelye az etióp fővárosban található.