Lázár János kritikái nem a brüsszeli nagykövetnek szólnak

Vágólapra másolva!
Valóban lehetne hatékonyabban képviselni a magyar érdekeket Brüsszelben, de Györkös Péter nagykövet áthelyezése akár még előrelépésnek is tekinthető – mondta egy brüsszeli háttérbeszélgetésen Schöpflin György.
Vágólapra másolva!

Nem Györkös Péter nagykövetnek, sokkal inkább az állandó képviselet egészének szólnak a magyar kormány kritikái, legalábbis Schöpflin György szerint. A 11 éve Brüsszelben dolgozó néppárti képviselő a Brüsszelben tudósító magyar újságíróknak ugyanakkor tagadta, hogy gyenge társaság dolgozna a képviseleten.

Schöpflin György Strasbourgban Forrás: MTI/Beliczay László

Lázár nem elégedett

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az elmúlt hetekben többször is jelezte, hogy nem elégedett a képviselet munkájával. A tárcavezető kedden a nemzetbiztonsági bizottság ülésén is megerősítette, hogy hamarosan komoly változások várhatók Brüsszelben.

Azt már most tudni, hogy Györkös Péter berlini nagykövet lesz. Schöpflin György szerint ez egyáltalán nem jelenti, hogy a brüsszeli állandó képviselet vezetőjét a szélre helyeznék. Sőt, szerinte a berlini poszt előrelépésnek is felfogható.

Orbán Viktor a márciusi brüsszeli csúcson Györkös Péter társaságában Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Nem veszik komolyan az EP-t

Szerinte a magyar képviselet keveset tett annak érdekében, hogy komolyan vegye az Európai Parlamentet. A parlamenti képviselőkkel szemben ugyanis még mindig él az előítélet, hogy amatőrök, és nem értenek Brüsszelhez.

Úgy véli, a képviseletnek többször kellene kapcsolatba lépni a képviselőkkel, ahogy például a britek teszik. Schöpflin György szerint tehát akkor lehetne komolyabban képviselni a nemzeti érdekeket, ha szorosabb kapcsolatban lennének az EP-vel.

Elmaradt a rendszerváltás

„Az állandó képviseleten az a probléma, hogy nem volt rendszerváltás” - szögezte le az EP-képviselő.

Schöpflin György a sajtóbeszélgetésen azt is említette, hogy az Orbán-kormánnyal szemben kialakult rossz képről a nyugati sajtó is tehet. Ők ugyanis eleve előítéletesek voltak, és sok mindent nem vettek figyelembe, például azt, milyen állapotban vette át az Orbán-kormány az államgépezetet és, hogy milyen jó törvényeket hozott.