Vezéráldozatokkal mentenék a botrányba keveredett kormányt

Vágólapra másolva!
Nikola Gruevszki macedón miniszterelnök elfogadta a belügyi és a közlekedési-távközlési miniszter, valamint a hírszerzés vezetőjének lemondását, hogy megmentse lehallgatási botrányba keveredett kormányát.
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki szociáldemokraták elnöke, Zoran Zaev hónapok óta a kormány „piszkos ügyeit” bemutató lehallgatott beszélgetéseket tesz közzé, amelyeket állítása szerint a kémelhárításnál dolgozóktól kapott.

A felvételek szerinte azt bizonyítják, hogy a kormányzó jobboldali VMRO-DPMNE az utóbbi években több választáson is csalt, valamint törvényellenesen hallgatta le több mint 20 ezer ember telefonját. Ez az ország történetének eddigi legnagyobb belpolitikai botránya.

Megy az unokatestvér is

Az ellenzéki vezetők szerint Gordana Jankulovszka belügyminiszter és Szaszo Mijalkov hírszerzési vezető, Gruevszki unokatestvére irányította azokat a kormányzati erőfeszítéseket, amelyek a sajtó, az igazságszolgáltatás és a választási tisztségviselők ellenőrzés alatt tartását célozták – emlékeztetett a BBC.

A Reuters szerint a kormányfő nyilvánvalóan az ő leváltásukkal akarja megbékíteni a saját lemondását követelő tüntetőket, és a lépésnek valószínűleg nincs köze ahhoz, hogy a hét végén az észak-macedóniai Kumanovóban összecsapások voltak egy koszovói albán fegyveres csoport és a macedón hatóságok között, és ebben meghalt nyolc rendőr és 14 albán.

A tüntetők a kormányfő lemondását követelik Forrás: AFP/Robert Atanasovski

Nincs hivatalos indok

Gruevszki hivatalosan nem indokolta a három vezető lemondását, maga Mijalkov viszont levelében azt írta: reméli, hogy a távozása „hozzájárul az ellenzék előidézte politikai válság megoldódásához”. Ugyanez volt Jankulovszka indoklása is.