Magyar iskolát alapítanak Besztercén

Vágólapra másolva!
Önálló magyar iskola létrehozásáról döntött az erdélyi Beszterce város önkormányzata, jelentette be Décsei Attila Lehel, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Beszterce megyei szervezetének elnöke.
Vágólapra másolva!

Décsei Attila Lehel elmondta, a 21 tagú önkormányzat csütörtöki ülésén 15-en támogatták az iskolaalapításra vonatkozó határozattervezetet. Hozzátette, a döntést nagy mértékben segítette, hogy a városi tanács egyetlen RMDSZ-es képviselője képezi a mérleg nyelvét a két nagy tábor között.

Décsei Attila Lehel szerint a 2015-2016-os tanévet önálló szervezeti keretben, de még a régi helyen, az Andrei Muresanu Iskola termeiben kezdhetik meg a magyar diákok. Pár éven belül azonban befejeződik egy olyan iskolaépület felújítása, amelyikben immár teljesen önállóan működhet a magyar tanintézet.