Egyszerű többséggel is őrizetbe vehetik a honatyákat

román parlament
A román képviselőház.
Vágólapra másolva!
Megkönnyítette a román parlament a törvényhozók őrizetbe vételét a szenátorok és képviselők jogállásának módosításával. Egy ilyen határozat elfogadásához az eddigi minősített többség helyett egyszerű többség is elegendő lesz.
Vágólapra másolva!

Előjogaik vannak

Romániában a politikai nyilatkozatokra vonatkozó mentelmi jog mellett a törvényhozóknak más előjogokat is biztosít az alkotmány: csak a parlament jóváhagyásával lehet őrizetbe venni őket, vagy házkutatást elrendelni ellenük.

A román parlament ülésterme Forrás: MTI/Baranyi Ildikó

Egy szociáldemokrata szenátornál robbant

Romániában két hete kezdődött jogvita arról, hogy milyen többséggel kell jóváhagyni a törvényhozók "kiadását" az igazságszolgáltatásnak, miután Dan Sova szociáldemokrata szenátort, volt közlekedési minisztert, egyben Victor Ponta miniszterelnök volt kampányfőnökét nem vehette őrizetbe a korrupcióellenes ügyészség, pedig a jelenlévő szenátorok többsége hozzájárult ehhez.

Korábban Klaus Iohannis román államfő és több nyugati ország bukaresti nagykövetsége szót emelt szerdán amiatt, hogy a szenátus nem járult hozzá a korrupcióval gyanúsított Dan Sova előzetes letartóztatásba helyezéséhez.

Dan Sova volt román közlekedési miniszter Forrás: Wikipedia