Több mint egy tonna kokaint foglaltak le a Karib-tengeren

Vágólapra másolva!
Több mint egy tonna kokaint foglalt le a kanadai haditengerészet a Karib-tengeren, a műveletben az amerikai parti őrség is részt vett - közölték a hatóságok hétfőn
Vágólapra másolva!

A kanadai védelmi minisztérium tájékoztatása szerint az akciót még március 1-jén hajtották végre.

A több mint 36 órán keresztül tartó műveletben a kanadai haditengerészet Goose Bay és Shwinigan nevű hajói vettek részt. A csempészhajó legénységét őrizetbe vették. Idén ez a kanadai haditengerészet első kábítószerfogása. Ugyanakkor februárban az észak-amerikai ország légiereje egy CP-140 típusú tengerészeti járőrgéppel vett részt az amerikai parti őrség egy akciójában, amelynek során 530 kilogramm kokaint foglaltak le Guatemala partjai közelében.

A kanadai hajók a 2012 januárjában indított Martillo művelet keretében járőröznek a Karib-tengeren. A nemzetközi akcióban résztvevő országok célja a kábítószercsempész hajók és repülőgépek feltartóztatása.