Egyre több vér folyik a Földön

Ukrajna, tűzszünet
A Mariupoltól mindössze negyven kilométerre fekvő Csermalik falujában gyerekek játszanak egy töltetlen fegyverrel. Hivatalosan február 15-től tűzszünet van Ukrajnában.
Vágólapra másolva!
Az előző évihez képest 28 százalékkal többen haltak meg a világ legvéresebb konfliktusaiban. Változatlanul Szíriában a legborzalmasabb a helyzet – derül ki egy most nyilvánosságra hozott jelentésből.
Vágólapra másolva!

A Project for the Study of the 21st Century (PS21) nevű új globális kutatóközpont különböző forrásokból, többek között az amerikai hadseregtől, az ENSZ-től, valamint Szíriában és Irakban működő emberjogi szervezetektől származó adatokat elemezte.

Ezek szerint Szíriában csak tavaly 76 ezer ember vesztette életét az egy évvel korábbi 73447 után. Irakban 21 ezer ember halt erőszakos halált, míg Afganisztánban 14638, Nigériában pedig 11529.

Rokonok gyászolják a szír kormányhadsereg légi csapásának áldozatul esett kisfiút Forrás: AFP/Abd Douamany

Ezek azonban csak becslések.

Ukrajna a 8. helyen áll, és világszerte immár 14 olyan háború folyik, amelyik legalább ezer ember életét követelte – néggyel több, mint 2013-ban.

Gyerekek a Mariupoltól mindössze negyven kilométerre fekvő Csermalik falujában Forrás: AFP/Genya Savilov

Csak az biztos, hogy egyre rosszabb a helyzet

„Köztudomásúlag mindig nehéz adatokat szerezni egy konfliktus áldozatainak a számáról, így könnyen elképzelhető, hogy a valós számok jóval magasabbak – figyelmeztetett Peter Apps, a PS21 ügyvezető igazgatója. – Az a fontos, hogy nagyon jelentős emelkedést látunk, ha összevetjük a 2013-as és a 2014-es adatokat” – tette hozzá.

Irakban sorban fedezik fel a tömegsírokat az Iszlám Állam áldozataival Forrás: AFP/-

Főszerepben az iszlám radikálisok

A legvéresebb konfliktusokban főszerepet játszanak az iszlám radikálisok: az Iszlám Állam, a tálibok, a Boko Haram és az al-Kaida helyi szervezetei.

A legvéresebb konfliktusok egyike változatlanul a szudáni és dél-szudáni – ha az ország nem vált volna ketté, akkor az áldozatok számát tekintve a harmadik helyre került volna, megelőzve Afganisztánt.