Az Egyesült Államok bezárja nagykövetségét Jemenben

Vágólapra másolva!
Az amerikai kormány a kiszámíthatatlan biztonsági helyzet miatt bezárja a Jemenben működő nagykövetségét, és visszahívta szanaai nagykövetét - közölték hírügynökségekkel amerikai tisztségviselők.
Vágólapra másolva!

Jen Psaki amerikai külügyi szóvivő nem kommentálta a névtelen kormányzati forrásoktól származó tájékoztatást, de azt elismerte, hogy a diplomaták létszámát biztonsági okokból folyamatosan csökkentik a követségen, ahol január vége óta szünetel az ügyfélfogadás.

Psaki hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok továbbra is fel fog lépni az arab országban az Egyesült Államok biztonságát érintő fenyegetések felszámolásáért. A követséget tengerészgyalogosok védik, és az Iwo Jima hadihajó a Vörös-tengeren készenlétben áll arra az esetre, ha a külügyminisztérium kérésére be kell kapcsolódnia a képviselet személyzetének evakuálásába.

Sajtóértesülések szerint az amerikai érdekek Jemenben való képviseletével Törökországot vagy Algériát bízzák meg. A szanaai brit, francia és német nagykövetségen iratmegsemmisítést hajtottak végre, és a helyi alkalmazottakat szabadságra küldték.