Ukrán válság: 150 katonát cserélnek 225 szeparatistára

Vágólapra másolva!
Elvi megállapodás született egy korlátozott, de jelentős fogolycseréről a Kelet-Ukrajnában szembenálló felek között - jelentette az ukrán belbiztonsági szolgálat egy illetékese.
Vágólapra másolva!

Az előzetes megállapodás alapján 150 fogságba esett ukrán katonát cserélnek ki 225 szeparatistára - mondta Markian Lubkivszkij, aki ezt újabb csere követheti, hiszen 680 ukrán van a szeparatisták fogságában.

Vlagyiszlav Gyejnego, a "luhanszki népköztársaság" képviselője megerősítette a hírt. Bizonytalan viszont, hogy pénteken megtartják-e a tárgyalások hét elején tervezett újabb fordulóját – derült ki a második forduló megszervezésével megbízott fehérorosz külügyminiszter szavaiból.

Az első fordulót Ukrajna, Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet képviselőiből álló csoport szerda délután tartotta Minszkben. Akkor még nem hozták nyilvánosságra a fogolycsere hírét.