Havazás bénította meg Moszkvát

Moszkva, 2014. december 25.
Erős hóesésben megy egy járókelő a moszkvai Vörös téren, a Kreml előtt 2014. december 25-én. A nagy havazás miatt több mint száz járatot töröltek az orosz főváros három nemzetközi repülőterén. (MTI/EPA/Makszim Sipenkov)
Moszkva, 2014. december 25. Erős hóesésben megy egy járókelő a moszkvai Vörös téren, a Kreml előtt 2014. december 25-én. A nagy havazás miatt több mint száz járatot töröltek az orosz főváros három nemzetközi repülőterén. (MTI/EPA/Makszim Sipenkov)
Vágólapra másolva!
Hatalmas dugókat és két óra alatt ezer balesetet okozott Moszkva útjain csütörtökön hófúvás és az erős havazás. A felszín alatt sem volt könnyű emiatt: a metróhálózat is zsúfolásig megtelt.
Vágólapra másolva!

Az orosz főváros környéki nemzetközi repülőtereken 23 járatot töröltek és mintegy 170 késett. A legnagyobb gondok a domogyedovói repülőtéren voltak, míg a fapados járatokat fogadó és indító Vnukovón 25 percenként kellett tisztítani a le- és felszállópályát.

Sokan gyalogosan indultak el, autóval ugyanis szinte lehetetlen volt közlekedni Forrás: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

A helyenként óránként 60 kilométer erejű szélben helyi idő szerint reggel 7-től délután 5 óráig 17 centiméter hó esett, így szinte megbénult az orosz főváros felszíni közlekedése. Több kilométeres dugókban araszoltak egész nap a gépkocsiban utazó moszkvaiak.

A közlekedés akadályozottságát mérő 12 fokozatú skála szerint 9-10 fokos dugók keletkeztek az orosz fővárosban, ahol már délelőtt összeomlott a közlekedése. Két óra alatt ezer baleset történt a moszkvai utakon, amelyeket 11 ezer hóekével tisztítottak 20 ezer köztisztasági munkás segítsége mellett.

A rendkívüli időjárás miatt az orosz kormány ülésére több miniszter késve érkezett, a Rosszija 24 állami hírtévé pedig arról számolt be, hogy Szergej Szobjanyin, Moszkva főpolgármester személyesen felügyeli a havazás miatt kialakult helyzet kezelését.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma közölte, hogy a havat és erős szelet hozó ciklon nemcsak Moszkvát, hanem az orosz fővárostól délkeletre fekvő területeket is érintette. Az autóutakon több mint 440 melegedőhelyet alakítottak ki, és 40 ezer ember áll készen a balesetek, akadályok elhárítására.