Felfigyelt az amerikai légvédelem a Mikulásra

Vágólapra másolva!
Közeledik az Egyesült Államok területéhez az amerikaiak Mikulása, Santa Claus. Az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság önkéntesei szerint helyi idő szerint szerda késő este Guyana fölött észlelték, és már több mint négymilliárd ajándékot kiosztott a gyerekeknek.
Vágólapra másolva!

Az Északi-sarkról kiinduló, az egész Földet megkerülő útvonal figyelésének 59 évre visszanyúló hagyománya egy félreértésnek köszönhető: 1955-ben a Colorado Springs című újság arra buzdította a gyerekeket, hívják forródróton a Mikulást, de téves számot adtak meg. Így többtucatnyi gyerek az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) elődjét hívta.

A tisztek belementek a játékba, és válaszolnak a telefonon, drótpostán vagy közösségi oldalakon feltett kérdésekre. Tavaly a NORAD honlapját 19,5 millióan keresték fel a Mikulás nyomait figyelve, 2012-ben pedig a látogatók száma 22,3 millió volt, ami az eddigi rekord.

A NORAD közlése szerint műholdakkal és az egyik szánhúzó rénszarvas, Rudolf orra hőjeleinek infravörös érzékelős megfigyelésével követi nyomon a Mikulást.