Vágólapra másolva!
És ötvenhatot megsebesített.
Vágólapra másolva!

Egy öngyilkos merénylő december 24-én, szerdán, felrobbantotta magát az iraki főváros közelében, elvegyülve az Iszlám Állam ellen harcoló iraki kormánykatonák és az ugyancsak a dzsihadisták ellen küzdő szunnita milicisták között. Huszonhat embert ölt meg, 56-an pedig megsebesültek.

Gyakran válnak célponttá

Az áldozatok elsősorban a Szahvaa (Ébredés) szunnita törzsi milícia tagjai voltak, akiknek a szervezete 2006-ban jött létre, és akkor csatlakozott az amerikai erőkhöz az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki erői elleni harcra. Tagjai, vezetői, akiket a felkelők árulóknak tekintenek, gyakran válnak a kormányellenes erők célpontjaivá. Milicisták egy csoportja a Bagdadtól mintegy húsz kilométerre lévő Madain város egyik katonai támaszpontja mellett gyűlt össze, hogy felvegyék a havi zsoldjukat. Az iraki kormány katonái közül is sokan ott voltak. Az öngyilkos merénylő robbanóanyaggal a testére erősítve közéjük ment és felrobbantotta magát.