Az új román kormány letette az esküt

Vágólapra másolva!
Ez a negyedik Ponta-kabinet.
Vágólapra másolva!

Letette hivatali esküjét a Victor Ponta miniszterelnök által vezetette új román kormány. A negyedik Ponta-kabinet tagjai az elnöki hivatalban tették le esküjüket. Traian Basescu államelnök a ceremónia előtt kijelentette: két miniszter személyével ugyan nem ért egyet, de kénytelen elfogadni őket, ugyanis az alkotmány szerint nem tehet semmit.

Már nem doktor

Az elnök Sorin Campeanu oktatási és kutatási minisztert és Liviu Pop társadalmi párbeszédért felelős tárca nélküli minisztert kifogásolta, akik tagjai voltak korábban annak a minisztériumi bizottságnak, ami két évvel ezelőtt felmentette Pontát a plágiumvád alól. Ponta december 16-án jelentette be, hogy lemond a doktori címéről.