Tízezrek tüntettek a rendőri erőszak ellen Amerikában

Vágólapra másolva!
A rendőri erőszak ellen tiltakozva tüntetők ezrei vonultak utcára szombaton Washingtonban és több más amerikai városban.
Vágólapra másolva!

A felvonulók két fekete férfi halálát okozó rendőri intézkedések és az ezekkel kapcsolatban született felmentő döntések ellen tiltakoztak az Ellenállás napja nevű országos megmozduláson.

A rendőri erőszak ellen tüntettek New York-ban is Forrás: AFP/Kena Betancur

Több mint tízezer tiltakozó gyűlt össze Washington belvárosában, ahol a demonstrálók az Igazságot mindenkinek jelszóval a Pennsylvania sugárúton a kongresszusnak otthont adó Capitolium felé vonultak. A jogvédő szervezetek által kezdeményezett tüntetésen annak a két fegyvertelen fekete férfinak, a 43 éves Eric Garnernek és a 18 éves Michael Brownnak a családtagjai is megjelentek, akiknek az életét rendőrök oltották ki.

Egy színes bőrű férfi az Ellenállás napja elnevezésű tüntetésen Forrás: AFP/Kena Betancur

Nemrégiben az NBA sztárja, LeBron James is felemelte a szavát a rendőri erőszak ellen. Erről bővebben itt olvashat.