CIA igazgató: nem tudni, mennyire eredményes a kínzás

Vágólapra másolva!
Nem tudható, hogy eredményre vezettek-e a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által használt, vitatott vallatási módszerek, mert a hírszerzés legtöbb sikere sosem válik ismertté - jelentette ki csütörtökön Langley-ben John O. Brennan, a CIA igazgatója.
Vágólapra másolva!

Brennan hangsúlyozta, hogy személy szerint támogatta Barack Obama elnök döntését a "fokozott vallatási módszerek" betiltásáról. Ugyanakkor a "program" állítólagos eredménytelenségén kívül tagadta a szenátus hírszerzési bizottsága kedden közzétett jelentésének azt a megállapítását is, miszerint a CIA a tevékenységével kapcsolatban félrevezette volna a kormányt és a kongresszust.

A CIA igazgatója elismerte, hogy a vezetése alatt álló szervezet néhány alkalmazottja "undorító" technikákat alkalmazott, de rámutatott, hogy a legtöbben betartották a vallatásra vonatkozó, akkor törvényesnek számító szabályokat, és "azt tették, amire felkérték őket az ország szolgálatában".

Szeptember 11 után

John Brennan védelmébe vette a CIA-nak a szeptember 11-i terrortámadásokat követő, arra irányuló erőfeszítéseit, hogy hasonló cselekményeket az Egyesült Államok ellen többé ne lehessen elkövetni. Emlékeztetett rá, hogy a CIA egységei már szeptember 25-én ott voltak Afganisztánban és hogy ezek szenvedték el az első veszteséget is. Mint mondta, az ügynökség "sok helyes dolgot tett" egy olyan időszakban, amikor "nem voltak könnyű válaszok".

Egyetértett ugyanakkor azzal is, hogy a módszerek "embertelenek" és "kíméletlenek" voltak. Elmondta, hogy azok eredményességével kapcsolatban a CIA-nál is kétségek merültek fel, mert a kényszervallatás alá helyezett fogva tartottak gyakran hamis információkat szolgáltattak.

Hasznosnak bizonyult

"Már elmondtam, hogy a fogva tartási és vallatási programunk hasznos hírszerzési értesüléseket eredményezett, amelyek segítettek az Egyesült Államoknak támadási terveket megakadályozni, terroristákat elfogni és életeket megmenteni" - jelentette ki Brennan.

"De hadd legyek világos. Nem jutottunk arra a következtetésre, hogy a programon belül a fokozott vallatási technikák voltak azok, amelyek lehetővé tették, hogy az azoknak alávetett fogvatartottaktól hasznos információhoz jussunk. A nézetem szerint az, hogy a fokozott vallatási technikák és a fogvatartottak által szolgáltatott hasznos információk ok-okozati összefüggésben voltak-e, nem tudható" - tette hozzá.

Jelentés készült

Brennan arra is rámutatott, hogy a szenátusi bizottság a CIA egyetlen alkalmazottját sem kérdezte meg a vizsgálódás során, és hogy a testület végül nem tudott kétpárti jelentést készíteni. A bizottság republikánus tagjai egy "kisebbségi jelentésben" azt írták, hogy a demokrata szenátorok által összeállított, félezer oldalas dokumentum "hibás, tisztességtelen és pazarló" volt. Tagadták a jelentés több következtetését a CIA volt igazgatói és a Bush-kormányzat tagjai is.

Brennan a sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá, hogy igazgatóként olyan reformokat vezetett be, amelyek erősítették a CIA munkájának törvényességét, valamint az ügynökségnek a törvényhozás általi átláthatóságát és felügyeletét. "Tanultunk a hibáinkból" - mondta.