Meglepően rendezte le a rendőr a bolti lopást

Vágólapra másolva!
Internetes sztár lett az az alabamai rendőr, aki nem a megszokott módon intézkedett egy bolti tolvaj ügyében. Az esetet felvette és kitette a Facebookra.
Vágólapra másolva!

Szokványos bolti lopáshoz riasztották William Stacyt az alabamai Tarrantban: rajtakaptak egy vásárlót, aki egy doboz tojást próbált meg elemelni.

Eddig mindennapos a történet, innen azonban szokatlan fordulatot vettek az események. A rendőr ugyanis felismerte az asszonyt, tudta róla, hogy nagyon nehéz körülmények között él. Ezért, amikor a bolt vezetője beleegyezett, hogy nem jelenti fel a tolvajt, a rendőr kifizette helyette a doboz tojást.

Felkerült a Facebookra

„Próbálta rám tukmálni az összes pénzt, ami nála volt, mind az egy dollár 25 centet – idézte a CBS News Stacyt. – Mondtam neki, elég fizetség, ha soha többé nem tesz ilyesmit.”

Az egyik vásárló felvette a telefonjával az esetet, így azt is, hogy a rendőr végül megölelte a tolvajt a bolt parkolójában. A felvételt egyetlen nap alatt több mint negyed millióan nézték meg.

A tarranti rendőrkapitányt meghatotta a beosztottjának nagylelkűsége. „Kellemesen meglepődtem, hogy ilyen jól zárult egy riasztás” – mondta Dennis Reno.