Betiltották Újdelhiben az Ubert

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vette az indiai rendőrség az önszerveződéssel működő Uber taxivállalat egyik sofőrjét, mert azzal gyanúsítják, hogy megerőszakolta utasát, egy 25 éves nőt Újdelhiben; az Ubert emiatt hétfőn betiltották a fővárosi hatóságok.
Vágólapra másolva!

A rendőrség bejelentése szerint a férfit származási helyén, az északi Uttar Prades szövetségi államban találták meg, miután pénteken Újdelhi egy távoli zugában megtámadta a fiatal nőt. Mathurában vették őrizetbe, s a fővárosba vitték – mondta az a PTI indiai hírügynökségnek Madhur Verma, az újdelhi rendőrség magas rangú illetékese. Helyi médiaértesülések szerint a 32 éves férfi ellen már vádat emeltek 2011-ben is nemi erőszak miatt, majd egy évvel később felmentették.

Egy másik rendőrtiszt, Dípak Misra az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva bírálta a taxivállalatot, amely okostelefonos alkalmazással teremt kapcsolatot a taxizásra vállalkozó sofőrök és a potenciális ügyfelek között. Kifogásolta, hogy a kérdéses gépkocsiban nem volt GPS, és a cég semmilyen személyi követelményt nem támaszt a sofőrökkel szemben.

A 2009-ben létrehozott Uber, amelynek terjedése hatalmas feszültséget vált ki a hagyományos taxiscégekkel, közleményben reagált az esetre. Jelezte, hogy együttműködik a rendőrséggel a „borzalmas bűncselekmény” felderítése érdekében, és átadta a rendőrségnek a gépkocsivezető helyváltoztatásairól rendelkezésre álló adatokat.

Az indiai közlekedési minisztérium fővárosi részlege hétfőn közleményben tájékoztatott arról, hogy azonnali hatállyal betiltotta az Uber minden tevékenységét, és a cég a jövőben sem indulhat közlekedési versenytárgyalásokon.