Az oroszok építhetnek atomerőművet Finnországban

Vágólapra másolva!
Jóváhagyta a finn parlament, hogy az orosz Roszatom szállítsa le Finnország új atomerőművét. A Fennovioma erőmű 60 százalékban hazai tőkéből épül, de beszáll pénzzel a Roszatom is. Vannak azért aggodalmak.
Vágólapra másolva!

Jóváhagyta a finn parlament, hogy az orosz állami tulajdonban lévő Roszatom szállítsa és lássa el üzemanyaggal az Észak-Finnországban létesítendő Fennovoima atomerőművet. A parlament 115:74 arányban szavazta meg a tervet. "Világos, hogy nemzetközi politikai szempontból nem a legjobb az időpont a döntéshez, de akkor kell döntenünk, amikor eljön az ideje" - mondta a parlamenti szavazás előtt Jan Vapaavuori gazdasági miniszter.

A miniszter szerint a projekt nem sérti az Oroszország elleni uniós szankciókat. A 6-7 milliárd eurós program keretében 1200 megawatt kapacitású erőmű létesülne, amely várhatóan 2024-ben lépne üzembe. A Roszatom már tavaly jelezte, hogy kész tőkével beszállni a beruházásba, ha ő szállíthatja a reaktort. A finn kormány kikötötte, hogy a hazai tőkének legalább 60 százalékban kell részesednie a Fennovoimában.

Vegyes fogadtatás

A parlamenti döntés vegyes fogadtatásra talált Finnországban. Egyesek támogatják a programot, mert növeli az energiaellátás biztonságát és segít megszabadítani az országot a szénhidrogén alapú energiatermeléstől és segíti a három éve zsugorodó gazdaság fellendítését. Mások szerint beruházást be kellett volna fagyasztani a külpolitikai helyzetben, és kétségbe vonják a projekt gazdaságosságát is.

Ahelyett, hogy alkalmazkodnánk az új, agresszív orosz külpolitikához, és fenntartanánk a stratégiai függetlenséget, Finnország csal jobban elmélyíti kapcsolatait Oroszországgal – idézte a Reuters Antto Vihma külügyi elemzőt.