Szellemkatonák szolgálnak az iraki seregben

Vágólapra másolva!
Legalább négy hadosztálynyi.
Vágólapra másolva!

Haider al-Abádi iraki miniszterelnök fogadkozott, hogy kormánya fokozni fogja a korrupció elleni küzdelmet, miután egy vizsgálat felfedte, hogy a költségvetés legalább ötvenezer olyan katonának folyósít fizetést, aki valójában nem létezik, írja a Washington Post napilap.

Fiktív katonák

Egy régóta szolgáló tiszt szerint az iraki hadseregben két bevált módja van a fizetés javításának. Minden tisztnek öt testőr jár. Sokan azonban megelégszenek kettővel, és a három betöltetlen állás után járó zsoldot zsebre teszik. A másik, ennél kiterjedtebb csalás a dandárok szintjén zajlik: a parancsnokok rendszeresen harminc-negyven olyan katonát hagynak a zsoldlistán, aki ténylegesen nincs szolgálatban, vagy egyáltalán nem is létezik. A dandárparancsnokoknak kenőpénzt kell fizetniük feletteseiknek, ha a posztjukon akarnak maradni. Sok katonát, aki a harcokban elesik, nem tüntetnek fel a veszteséglistán, hogy a zsoldjukat továbbra is fel lehessen venni.

Legalább négy hadosztály

A bagdadi elnöki hivatal szerint ötvenezer fiktív katona van a hadseregben, ez négy hadosztály létszámának felel meg. A miniszterelnök vasárnap a parlamentben felszólalva hangsúlyozta, hogy ez a szám nem végleges, nagyobb is lehet. A szellemkatonák évente legkevesebb 380 millió dollárba kerülnek a költségvetésnek. Az Egyesült Államok dollármilliárdokat fektetett be az iraki hadsereg felépítésébe és kiképzésébe.