Több mint ezerrel nőtt az ebola áldozatainak száma

Vágólapra másolva!
Az Egészségügyi Világszervezet szerdán közzétett adataihoz képest  további 1254-gyel nőtt az ebolavírus által okozott halálesetek száma Nyugat-Afrikában.
Vágólapra másolva!

A szombati összesítés szerint a három afrikai országban: Libériában, Guineában és Sierra Leonéban 16 169 ember fertőződött meg, közülük 6928-an haltak meg a kórban, míg három nappal korábban még csak 5674 elhunytat tartottak nyilván. Ezeknek az adatoknak az alapján a különbség tehát 1254 halott. Az AFP francia hírügynökség ugyanakkor hozzáteszi: ez a nagy szám abból adódhat, hogy a legújabb mérlegbe beleszámítottak korábban be nem jelentett haláleseteket is.

Az ENSZ e szervezetének újabb adatai szerint Libériában és Guineában stabilizálódni látszik a járványhelyzet, miközben Sierra Leonéban még mindig tovább terjed a vírus. Maliban vélhetően megtorpant a járvány, nyolc fertőzöttet kezelnek. A vírust valószínűleg egy kétéves kislány és egy muzulmán vallási vezető hurcolta be Guineából. Maliban 285 embert tartanak megfigyelés alatt ebola gyanújával.

A kór terjedése februárban Guineában kezdődött. Az ebolavírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.