Tovább keresik a párizsi tigrist

Vágólapra másolva!
Újraindult pénteken annak a tigrisnek a keresése, amelyet előző nap reggel láttak a Párizstól negyven kilométerre keletre található Montévrain településen, azóta viszont senki nem találja.
Vágólapra másolva!

A keresést - amelyet csütörtök este a sötétség beálltával megszakítottak - a település és a szomszédos Chessy közötti erdős vidéken nagy erőkkel kezdte meg ismét a rendőrség és a csendőrség. Hozzájuk pénteken több tucat katona is csatlakozott. Mintegy száz ember és egy medvevadász kutya vesz részt a kutatásban.

Éjszaka egy hőkamerával felszerelt helikopter körözött a négy-öt labdarúgópályának megfelelő övezet felett, de a keresés nem járt eredménnyel - közölte a prefektúra. A rendőrség továbbra sem tudja, hogy honnan és kitől szökhetett meg a tigris.

Friss nyomot találtak

Péntek reggel egyébként egy feltételezhetően a tigristől származó friss nyomot is találtak tíz kilométerre Montévraintől, az A4-es autópálya egyik benzinkútjának közelében. A környéken lakóktól továbbra is azt kéri az önkormányzat, hogy amennyiben lehetséges, ne hagyják el otthonaikat, illetve zárt gépkocsival közlekedjenek. Az iskolák kinyitottak pénteken, de azokat rendőrök védik.

A tigrist csütörtök reggel egy szupermarket parkolójában vette észre egy nő, lefotózta az állatot, majd riasztotta a helyi hatóságokat. Teniszezők is jelezték a rendőrségen, hogy tigrist láttak a pálya közelében. A fotók és a helyszínen készített lenyomatok alapján a rendőrség megállapította, hogy ténylegesen tigrisről és nem esetleg egy nagyobb macskáról van szó.

70 kilós lehet

A mintegy hetven kilogrammos állat védett fajhoz tartozik, ezért élve szeretnék elkapni. A prefektúra szerint "amennyiben lehetséges, megpróbálják elaltatni, de ha veszélyesnek vagy agresszívnek mutatkozik, akkor az lesz a parancs, hogy le kell lőni".

Montévrain a párizsi Disneyland közelében található, s a településen egy vándorcirkusz is vendégszerepel, de egyelőre egyik helyről sem jelezték, hogy tőlük szabadult el a tigris. Azt is elképzelhető, hogy valaki mostanáig törvénytelenül tartotta magánál, s ezért nem jelentkezik a rendőrségen.