Kijev veszni hagyja Kelet-Ukrajnát

Vágólapra másolva!
Kijev nem tervezi a kelet-ukrajnai szakadárok által ellenőrzött területek katonai erővel való visszaszerzését – mondta az ukrán külügyminiszter egy német lapnak.
Vágólapra másolva!

"Egy katonai hadművelet szenvedésbe taszítaná a polgári lakosságot, ukrán honfitársainkat" – mondta Pavlo Klimkin a Rheinische Post című vezető regionális lap pénteki számában megjelent interjújában.
Az ukrán kormány sokkal inkább azon van – tette hozzá –, hogy betartsa a minszki tűzszüneti megállapodást, és politikai megoldást keres a válságra.

Az ukrán hadsereg mindazonáltal készen áll visszavágni az Oroszország által támogatott szakadároknak, amennyiben újabb támadásokat indítanak – mondta. "Sok katonánk van, akik tudnak harcolni, és ezt már bizonyították is" – tette hozzá Pavlo Klimkin.