Több turista kellene az ebola sújtotta területekre

Vágólapra másolva!
Mondja a WHO felelős koordinátora.
Vágólapra másolva!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legújabb jelentése szerint november 9-ig 14 098 ember betegedett meg minden idők legsúlyosabb ebolajárványában, közülük 5160-an meghaltak. A WHO korábbi adatai szerint november 4-ig 13 268 megbetegedést regisztráltak, és 4960 volt a halálos áldozatok száma.

Több turista kellene

A világszervezet ebolaügyi koordinátora, David Nabarro civil szervezeteknek tartott beszédében arra buzdította a világ lakosságát, hogy a turizmus és a gazdasági kapcsolatok fenntartása érdekében utazzanak a járvány által leginkább érintett Nyugat-Afrikába. "Minél inkább elhúzódik a betegség által sújtott térségek elszigetelődése, annál kevésbé tudnak majd hatékony gazdasági választ adni, ha véget ér a járvány" - mondta.

Nem veszélyes?

David Nabarro rendszeresen látogatja Guinea, Sierra Leone és Libéria fővárosait, és fájlalta, hogy Monrovia, Conakry és Freetown bámulatos turisztikai látványosságait jelenleg ilyen kevesen keresik fel. Sőt, az ENSZ munkatársa azt is hozzátette, hogy az ebola kapcsán csak akkor áll fenn fertőzésveszély, ha valaki közvetlen kapcsolatba kerül egy beteggel, ez pedig szerinte az esetek többségében elkerülhető. Emellett úgy vélte, ha idejében diagnosztizálják a kórt, nagyon jók a beteg túlélési esélyei.