Obama esete a halálos, ördögi csokitortával

Vágólapra másolva!
„Csokoládés halál” nevű tortát rendelt az elnöki különgép személyzete számára Barack Obama Halloweenre.
Vágólapra másolva!

Az amerikai elnök a Rhode Island-i Providence egyik éttermébe látogatott, ott rendelte meg az ördögnek öltözött pincértől a hely híres csokitortáját, ami 38 dollár 99 centbe kerül.

Miután váltott pár szót a tulajdonossal, egyenesen az édességpulthoz vette az irányt, mert, mint mondta, hallotta, hogy itt halálosan jó és ördögi a csokitorta, és Halloweenkor éppen ilyesfajta bűnöket kell az embernek elkövetnie – számolt be az ABC News.

Az elnök azt is elárulta, hogy a kilenc kilós monstrumot az elnöki különgép, az Air Force One személyzetével fogja megosztani.

Az elnök és a bűnös csokitorta Forrás: AFP/Brendan Smialowski

Obama ezután egy kevésbé ördögi, de talán még halálosabb menüt rendelt: közepesen átsütött hamburgert sült krumplival és a többi hozzávalóval.

Mikor a pincér megjegyezte, hogy ennek a felesége, Michelle nem örülne, Obama rávágta: „Tudja mit, ne árulja el neki!”

Obama egyébként valóban nem egyedül fogyasztotta el a tortát. Még a vele utazó újságírók is kaptak belőle – igaz, előbb meg kellett ígérniük, hogy cserében békén hagyják az elnök sajtótitkárát.