Egymilliárd dollárba került eddig az Iszlám Állam bombázása

F/A-18C
An F/A-18C hornet takes off for Iraq from the flight deck of the US navy aircraft carrier USS George H.W. Bush on August 15, 2014 in the Gulf. The US aircraft carrier is supporting maritime security operations and theater security cooperation efforts in the US 5th Fleet area of responsibility. AFP PHOTO/MOHAMMED AL-SHAIKH
Vágólapra másolva!
Becslések szerint közelít az egymilliárd dollárhoz az Iszlám Állam elleni amerikai katonai akció ára. Ha a légi csapások ilyen ütemben folytatódnak, az konzervatív becslések szerint is havi 200-320 millió dollárjába kerül az amerikai adófizetőknek.
Vágólapra másolva!

A Center for Strategic and Budgetary Assessment nevű független intézet szerint szeptember 24-ig 780-930 millió dollárba kerülhettek az Iszlám Állam iraki és szíriai állásai elleni amerikai légi csapások.

Az agytröszt becslései szerint, ha az akció az eddig ütemben folytatódik, akkor a „közepes hatékonyságú légi műveletek és kétezres telepített szárazföldi erő” költsége konzervatív becslések szerint is elérheti a havi 200-320 millió dollárt.

Az amerikai védelmi minisztérium által közreadott felvételen egy amerikai Boeing F/A-18-as Super Hornet harci gépet üzemanyaggal töltenek fel a levegőben Irak felett Forrás: MTI/EPA/Amerikai védelmi minisz/Shawn Nickel

Irakban pillanatnyilag 1600 amerikai katona állomásozik, az ő feladatuk a bagdadi nagykövetség és a moszuli képviselet, valamint az országban lévő amerikai állampolgárok védelme, ez a szám emelkedhet esetleg az intézet véleménye szerint 2000-re. Barack Obama elnök ugyanis többször megerősítette, hogy harcoló egységeket nem küld Irakba – emlékeztetett a jelentést ismertetve a Huffington Post.

Nyár vége óta támadnak

Az Egyesült Államok augusztus eleje óta hajt végre légi csapásokat az Iszlám Állam iraki és szeptember 23. óta szíriai állásai ellen.

Ha a katonai beavatkozás szintje emelkedik, akkor természetesen a költségek is megemelkedhetnek. Ha például intenzívebbé válnak a bombázások és ötezerre emelkedik az Irakban lévő amerikai katonák száma, akkor ez már akár havi 350-570 millió dollárjába is kerülhet az adófizetőknek.

Rakétákkal töltik fel a gépeket a USS George H.W. Bush repülőgép-hordozón Forrás: AFP/Mohammed Al-Shaikh

A szárazföldi csapás a legdrágább

A harmadik és legdrágább opció az, ha valami miatt mégis szárazföldi harcoló alakulatokat kell Irakba küldeni. Amennyiben az elnök 25 ezer fő bevetéséről dönt – ahogyan azt néhányan javasolják –, akkor a költségek valószínűleg elérik a havi 1,1-1,8 milliárd dollárt az intézet becslései szerint.

Éves szinten mindez azt jelenti, hogy a mérsékelt intenzitású légi művelet 2,4-3,8, az erőteljesebb bombázások pedig 4,2-6,8 milliárd dollárba kerülnének, míg a szárazföldi harcoló alakulatok küldése a költségvetés 13-22 milliárd dollárjába fájna.

F/A-18C Hornet indul az Iszlám Állam állásai ellen Forrás: AFP/Mohammed Al-Shaikh

Más becslés – és amit bevallanak

Egy másik becslés szerint, amelyet Gordon Adams, az amerikai külpolitikai professzora készített, az Iszlám Állam elleni harc havonta több mint egymilliárd dollárba kerül az Egyesült Államoknak, vagyis éves szinten elérheti a 15-20 milliárdot.

Ehhez képest a múlt héten John Kirby ellentengernagy, a Pentagon szóvivője azt mondta, hogy a „legjobb becslés szerint” a művelet pillanatnyilag „napi 7-10 millió dollárba” kerül, ami havi szinten 210-300 millió dollárt jelent.