Férgek lepték el a konyháját

Vágólapra másolva!
Kiderült, hogy egy oszlásnak indult hulla fekszik az emeleti lakásban.
Vágólapra másolva!

Az eset a dél-londoni East Dulwich egyik apartmanházában történt.

A négygyermekes családanya egyik nap arra lett figyelmes, hogy a konyhája tele van férgekkel és döglegyekkel. Akkurátusan összesöpörte őket, de a férgekkel szinte egy időben elviselhetetlen szagok is ellepték a családi étkezőt. A hölgy és gyermekei egyre inkább arra gyanakodtak, hogy valami baj lehet a felettük lakóval, ezért értesítette az önkormányzatot.

A bérlő nem nyitott ajtót a hivatal dolgozóinak, így a rendőrségre maradt a legkellemetlenebb feladat: bejutni a férfi lakásába.

A bérlő azonban már hónapok óta halott volt, és az egész lakás hemzsegett a férgektől. Az önkormányzat napokig fertőtlenítette a bérleményt, a hölgy viszont máig harcol a lakását elárasztó legyekkel és férgekkel – írja a Daily Mail.