Lebombázták az Iszlám Állam több olajfinomítóját

Vágólapra másolva!
Több, az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló olajfinomítót is lebombázott az USA vezette szövetséges légierő Szíriában. Feltehetően találat érte a dzsihádista szervezet egyik parancsnoki központját is Rakkában. A légicsapások kezdete óta leállt a termelés a kezükben lévő olajmezőkön.
Vágólapra másolva!

Legalább három, az Iszlám Állam nevű szélsőséges muszlim szervezet kezén lévő olajfinomítót semmisítettek meg vasárnapra virradó éjjel az amerikai vezetésű koalíció harci gépei Szíria északi részén, a török határ közelében. Erről az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) adott hírt.

Csütörtökön és pénteken már legalább 12 olyan finomítót romboltak le, amelyet a dzsihadisták ellenőriztek a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban. A vasárnapi csapások célpontjai Tell-Abjadban voltak.

Sikerre utaló jelek

Később az amerikai védelmi minisztérium négy finomító eltalálásáról és az Iszlám Állam rakkai parancsnoki központját érő találatról számolt be. "Bár még folyik e támadások hatásának értékelése, az első jelek ezek sikerére engednek következtetni" – közölte a térségért felelős amerikai Középső Parancsnokság.

Tell-Abjad a török határnál fekszik, Rakkától, a dzsihadisták fő bástyájától északra. A vasárnap hajnali csapások hírét a határ túloldalán lévő török Sanliurfa lakói is megerősítették: hallották a robbanásokat. A szíriai SANA állami hírügynökség szerint Szluk települést is csapások érték.

"Az Iszlám Állam házilagos eszközökkel finomított (ott) olajat, és török kereskedőknek adta el - mondta az AFP hírügynökségnek Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója. - A koalíció le akarja rombolni az Iszlám Állam gazdasági forrásait, amelyek a háború fő éltetői."

Leállt az olajkitermelés

Szakértők szerint az Iszlám Állam hét olajmezőt és két finomítót ellenőriz Észak-Irakban, Szíriában pedig a tíz mezőből hat van a kezükön főként Deir-ez-Zórban. A légi csapások kezdete óta azonban megszűnt a kitermelés. Az Iszlám Állam előzőleg több olajat termelt ki, mint a damaszkuszi kormány.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egy tagjának Twitter-üzenete szerint az amerikai légierő egy szíriai csapásában meghalt a terrorszervezethez kötődő Horászán csoport vezetője, Mohszin al-Fadli, aki az al-Kaidának is az egyik magas rangú operatív vezetője volt. Ezt vasárnap közölte az iszlamista honlapokat figyelő SITE amerikai monitorszolgálat, de egy amerikai tisztségviselő már szeptember 24-én valószínűnek mondta, hogy a terroristavezér előző nap egy amerikai csapás áldozata lett.