15 évet kellett várni, hogy megszólaljanak

Vágólapra másolva!
Tizenöt év óta először lépett pulpitushoz szombaton az ENSZ Közgyűlés ülésszakán észak-koreai külügyminiszter; Ri Szu Jong felszólalása után tárgyalt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral, aki korábban a dél-koreai diplomácia vezetője volt.
Vágólapra másolva!

A közgyűlés előtt felszólalva Ri Szu Jong azt javasolta, hogy a két Korea konföderációba egyesüljön, ahogyan azt az 1980-s évek végén javasolta az államlapító Kim Ir Szen.

"Észak-Korea azt javasolja, hogy az újraegyesítés ne különböző (politikai) rendszerek konfrontációjával, hanem konföderációvá alakulásával jöjjön létre, amely alatt egymás mellett élésük értendő. Ez az egyetlen útja a háború megelőzésének és a béke szavatolásának" - mondta a tárcavezető, aki szerint "a haza egyesítése az egész koreai nép legfontosabb célja".

Atommentesítés

Ri Szu Jong arról is beszélt, hogy a Koreai-félsziget atommentesítése csak akkor lehetséges, ha megszűnik Észak-Korea szuverenitására és létjogosultságára leselkedő veszély, ehhez pedig az kell, hogy az Egyesült Államok vessen véget ellenséges politikájának. A külügyminiszter leszögezte, hogy éppen a "fojtogatás" amerikai politikája vezette országát arra, hogy atomhatalommá váljon.

Párbeszéd

Az észak-koreai emberi jogi helyzetet érintve azt mondta, hogy Phenjan ilyen téren mindig nyitott a párbeszédre és együttműködésre, amennyiben az a mentes politikai indítékoktól és képmutatástól.
A világszervezet sajtószolgálata közölte, hogy az észak-koreai külügyminiszter tárgyalt Ban Ki Munnal. Az ENSZ-főtitkár a megbeszélésen reményét fejezte ki, hogy az Észak-Korea és a nemzetközi közösség közötti rendezetlen kérdések párbeszéddel oldódnak meg, s ez hozzájárul a Koreai-félsziget békéjéhez és atommentessé tételéhez. Hangsúlyozta, hogy a tartós békéhez fontos lenne javítani a Koreai-közi kapcsolatokat.