Sántikálva tűnt fel Kim Dzsongun a tévében

Vágólapra másolva!
Betegsége ellenére tűznyalábként halad a nép irányításának útján, mondta közben a műsorvezető.
Vágólapra másolva!

Az észak-koreai állami televízió példátlan módon felvételt mutatott be Kim Dzsong Unról, az ország vezetőjéről, amint sántikálva, lábát húzva haladt. A Radio Press japán hírügynökség - amely az észak-koreai tömegkommunikáció megfigyelésére és elemzésére szakosodott - azt írta, hogy az észak-koreai tévé csütörtök esti adásában sugárzott felvétel alatt a műsorvezető arról beszélt, hogy

Azt mondták, hogy a felvétel még júliusban készült. Észak-Koreában nem szokás beszámolni az észak-koreai vezetők esetleges betegségéről, a mostani felvétel ezt a hagyományt törte meg.

Üres a szék

Ugyancsak csütörtökön az észak-koreai televízió közvetítette a Nyugat által csak látszatparlamentnek tartott legfőbb népi gyűlés tanácskozásának egy részét, de a felvételen Kim helyett csak üres széke volt látható.

A kelet-ázsiai ország törvényhozása évente általában egyszer vagy kétszer ül össze, ilyenkor a kormánypárt átfogó döntéseit ratifikálja. Kim Dzsong Un apja, Kim Dzsong Il halála után 2011 decemberében örökölte meg a hatalmat, és azóta egyszer sem mulasztotta el a gyűlést.